eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Unsplash.com

Berobban a forgalom Záhonyban, a Távol-Kelet Európai kapujában

Az „Egy Övezet Egy Út”, más néven a kínai „Új Selyemút” program egyik kiemelt része, hogy keletről vasúton érkező forgalom eljuthasson a nyugati országokba. Ennek kapuja lett Záhony, most közölték a következő 3 évre szóló várakozásokat is.

2021 év elején a Kínai (Kancsou) Nemzetközi Szárazkikötő, a budapesti székhelyű CECZ Közép-Európai Kft. és a pekingi Sunshine Jietong kereskedelmi szolgáltató vállalat együttműködési megállapodást írt alá, amelynek értelmében a három fél közösen üzemelteti a Ganzhou–Budapest e-kereskedelmi vasútvonalat.

Az esemény nagy jelentőséggel bír a korábban bejelentett CELIZ projektben is, ugyanis

2021 és 2023 között 1000 vonatot terveznek indítani ezen a vonalon, így a legtöbb, Kancsouból induló vonat Záhonyon keresztül léphet majd be az EU területére.

A projekt célja, hogy magas színvonalú, hatékony és átfogó szolgáltatási platformot hozzanak létre a vonatok üzemeltetéséhez, valamint az útvonal integrálódjon az „Egy Övezet Egy Út” kezdeményezésbe.

CELIZ konzorcium közleményében emlékeztet: a járvány időszakában a Kína–Európa tehervonatok stabil működése a külkereskedelem stabilizálásának alappillére lett. Magyarország és Kína kereskedelmi volumene 2020-ban 11,7 milliárd USD volt, ez 14,4 százalékos növekedés az előző évhez képest, így Kína először lett Magyarország legnagyobb EU-n kívüli kereskedelmi partnere.

Kancsou Nemzetközi Szárazkikötő együttműködik a vámhatóságokkal annak érdekében, hogy teljes mértékben kiaknázzák az előnyöket a nemzetközi logisztikai csatornák és a határokon átnyúló e-kereskedelem erőteljes fejlesztésére.

A Kancsou–Budapest határokon átnyúló e-kereskedelmi platformon az elkövetkező 3 évben 1000 vonatot és 88 000 TEU (konténer) áruforgalmat terveznek indítani. 2021. márciusáig, már 2 vonat érkezett Záhonyon keresztül.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×