Heger szerint Matovič a vakcináról, nem geopolitikai kérdésekről tárgyal Moszkvában

Eduard Heger Igor Matovič
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter az orosz Szputnyik V vakcináról tárgyal Moszkvában – közölte Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő, és hozzátette, erről Zuzana Čaputová köztársasági elnököt is tájékoztatták. A miniszterelnök közölte, nem geopolitikai kérdésekről van szó, hanem arról, hogy minél több oltóanyaggal lássák el Szlovákia lakosságát.

„Többen is vannak Szlovákiában, akik beoltatnák magukat ezzel a vakcinával” – mondta Heger, és hozzátette, tisztázni kell a Szputnyik V-vel kapcsolatos kérdéseket, és egyértelmű válaszokat kell adni a lakosságnak. A miniszterelnök tájékoztatása szerint Matovič azért utazott Moszkvába, mert még miniszterelnökként kezdett tárgyalásokat az orosz vakcináról. „Bízom benne, hogy tudja, mit csinál. Nagyvonalakban tájékoztatott, semmi kifogásom a dolog ellen” – jelentette ki Heger. Hozzátette, Matovič tájékoztatni fog a tárgyalások eredményéről, a miniszterelnök azt mondta, ezt ő maga is kíváncsian várja. A Szputnyik V-re azonban nem geopolitikai szempontból tekintenek, hanem az egészség és az élet védelmének szemszögéből. „Matovič nem politikai kérdésekről tárgyal Moszkvában” – szögezte le a miniszterelnök. Azt nem tudja a kormányfő, mi a célja Matovič pénteki, magyarországi látogatásának, ezt szeretné megkérdezni tőle, amikor Oroszországból hazatér.

„Szerintem nem az a lényeg, hogy a Szputnyik V-t választjuk-e. A szakértők véleményére hagyatkozom. Ugyanakkor több információm van, mint ami a sajtóban megjelenik” – mondta Heger, és hozzátette a kérdéssel már foglalkozik Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt). „Napi kapcsolatban vagyunk, rendszeresen informál. Ha döntést hoztunk, nagyon szívesen adok tájékoztatást” – mondta a miniszterelnök.

Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter azt mondta, a Szputnyik V megvásárlása nem azt jelenti, hogy megváltozott a szlovák külpolitika orientációja. Elmondása szerint a Nyugat-Európából rendelt vakcinák szállítása akadozott, és fennáll a veszély, hogy a következő hónapokban nem lesz elegendő oltóanyag Szlovákiában. Épp ezért úgy értékeli, hogy Matovič az emberi élet és egészség védelme céljából utazott Moszkvába.

A miniszterelnök kijelentette, Szlovákia támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását, és aggódva figyeli az ukrán-orosz határon kialakult helyzetét. „A napokban fogok telefonon egyeztetni az ukrán elnökkel” – mondta Heger.

Matovič csütörtökön Moszkvában találkozik Kirill Dmitrievvel, az orosz közvetlen beruházási alap vezérigazgatójával. A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a megbeszélés célja a vakcina Szlovákiába szállításának technikai lebonyolítása - közölte a minisztérium.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?