eur:
394.19
usd:
370.85
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Facebook - Karácsony Gergely

Karácsony Gergely a Diákvárost félti a tervezett kínai egyetemtől

Az ellenzéki főpolgármester nyílt levelet írt az ügyben Gulyás Gergelynek.

Budapest főpolgármestere nyílt levelet írt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek a tervezett kínai Fudan Hungary Egyetem ügyében.

Frissítés: A miniszter válaszul a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a beruházást nem kell a Diákvárossal szemben értelmezni, sőt egyenesen értelmet fog adni annak a beruházásnak.

Karácsony Gergely azt írja, „megdöbbenve értesültünk arról, hogy a kínai Fudan Hungary Egyetem kampuszának építésével kapcsolatban február 24-én a kormány arról döntött, hogy a beruházás a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínén valósul meg.

Emlékeztetem: a Fővárosi Közgyűlés 2019. november 27-én – ellenszavazat nélkül – úgy döntött, szükségesnek tartja, hogy a 2016/2017. (XII. 22.) korm. határozatban foglaltaknak megfelelően elinduljon a Budapest Diákváros Program megvalósítása, és ehhez kapcsolódóan elinduljon a jelenleg elhanyagolt barnamezős területek revitalizációja, amelynek részeként elsődleges cél a diákok számára elérhető lakhatást biztosító kollégiumi diákváros kialakítása, valamint a környék funkcionális megújítása érdekében új közintézmények létrehozása.”

Ismét kénytelen vagyok – ahogy a köztévén mondanák – „kérdésekkel provokálni”. Azonnali, haladéktalan tájékoztatást...

Közzétette: Karácsony Gergely2021. április 8., csütörtök

Arról is ír a főpolgármester, hogy a végső állapotában 8-12 ezer diák otthona lenne a Diákváros. Arra figyelmezteti Gulyás Gergelyt, hogy ezt az elképzelést a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén a kormány részéről a miniszter vezette delegáció 2019. december 12-én megerősítette.

„A kormány döntése tehát ellentétes a Fővárosi Közgyűlés határozatával, ellentétes a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntésével, és ellentétes a miniszterelnök adott szavával is. Ismét kénytelen vagyok emlékeztetni Miniszter urat arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: amit a Fővárosi Közgyűlés nem támogat Budapesten, az nem lesz. Hadd tegyem hát világossá:

semmilyen formában nem támogatjuk, határozottan ellenezzük, hogy a magyar diákok számára elérhető és olcsó lakhatást jelentő Diákváros helyett a kínai állam érdekeit szolgáló elit kampusz épüljön Ferencvárosban”

– írja a főpolgármester.

Utána arról ír, hogy azért ellenzik a beruházást, mert...

  • ...az a kínai állam politikai, hatalmi és titkosszolgálati befolyásszerzésének eszköze lehet Magyarországon és Európában.
  • ...a kormány által tervezett beruházás hatalmas összegű adósságot ró a magyar adófizetőkre, miközben annak gazdasági hasznát elsősorban a kínai állam élvezi, hiszen a hírek szerint kínai hitelből, kínai munkaerő igénybevételében, kínai vállalatok közreműködésével valósulna meg.
  • ...semmiféle kormányzati háttéralku nem lehet fontosabb több ezer magyar diák elérhető lakhatásának biztosításánál.
  • ...a kínai elit egyetemre fordítandó több százmilliárdnyi közpénz sokkal jobb helyen lenne a magyar köz- és felsőoktatás fejlesztési forrásai között.
  • ...egy olyan egyetem Magyarországra költöztetéséről van szó, amelynek alapelvei között a gondolatszabadság helyett a Kínai Kommunista Párt központi irányítása szerepel.

A Fudan Hungary Egyetem ellen és a Diákváros mellett emelt szót a beruházás tervezett helyszíne, Ferencváros szintén ellenzéki polgármestere, Baranyi Krisztina is.

Mi természetesen támogattuk, hogy Ferencvárosban felépüljön a Diákváros 8-10 ezer kollégiumi férőhellyel, a megújult...

Közzétette: Baranyi Krisztina2021. április 6., kedd

Előzmények

A magyar és a kínai kormány 2018-ban megkezdett közös munkája nyomán az Oktatási Hivatal tavalyelőtt engedélyezte a Fudan Egyetem magyarországi működését.

A Magyar Nemzeti Bank szakmai támogatásával 2019 óta érhető el a Fudan-Corvinus magyar-kínai kettős diplomát adó MBA-képzés.

A Fudan Hungary University magyar és magyar-kínai kettős diplomát adhat, elsősorban gazdálkodástudományi, a későbbiekben pedig műszaki és orvosi képzéseken.

"Az oktatási és kutatási infrastruktúra mellett a beruházáshoz kapcsolódik egy háromezer hallgató elhelyezésére alkalmas diákszállás is, amely új funkcióval ruházza fel a Nagyvásártelep műemléki védelem alatt álló épületegyüttesét" - írta még februárban az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hozzátéve, hogy ötezer négyzetméteres lesz ez a diákszállás, amely az első ütemhez kapcsolódóan épül meg. A későbbiekben a létesítményfejlesztések további két ütemben folytatódnak

Az egyetemi kampusz összességében 520 ezer négyzetméter fejlesztést foglal magában, ezzel lehetővé téve 5-6 ezer hallgató befogadását, oktatási, kutatási innovációs terek kialakítását.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×