2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy bronzkori vésett kőlap lehet Európa legrégebbi térképe

2021. április 8. 11:12 MTI

Európa legősibb, ismert területet ábrázoló térképét találhatták meg egy kőlapba vésve kutatók Franciaországban – írja a Bournemouth-i Egyetem honlapja.

A két méterszer másfél méteres kőlap véseteit tanulmányozó tudósok – a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ, az Inrap régészeti intézet, a Nyugat-Bretagne-i Egyetem és a Bournemouth-i Egyetem munkatársai – szerint a lap nem más, mint egy bronzkori térkép, amely Bretagne nyugati részének egy régióját ábrázolja. A régészek úgy vélik, hogy ez a kőtábla valójában az eddig fellelt legősibb, azonosított területet ábrázoló európai térkép.

A Saint-Bélec-tábla néven ismert lelet a Kr. e. 1900. és Kr. e. 1650. közötti időszakból származhat. Bretagne nyugati részén, Finistère-ben egy ősi temetkezési hely feltárásakor bukkant rá 1900-ban egy helyi régész, Paul du Chatellier - idézi fel a BBC hírportálja.

A leletről aztán egy évszázadra megfeledkeztek, évtizedekig tárolták egy várárok alatt, du Chatellier otthonában, a Kernuz-kastélyban.

A tábla után kutató régészek 2014-ben találták meg egy pincében. A kőlapra vésett jeleket és vonalakat értelmezve jöttek rá, hogy egy térképet ábrázolnak.

Az ismétlődő motívumok, amelyeket vonalak kötnek össze, a kutatók szerint Finistère megye egy részét ábrázolják. A felfedezésről szóló tanulmányt a Francia Őskori Társaság bulletinjében publikálták a kutatók.

A kőtábla vésetei alapján azonosították, hogy az Odet-folyó völgyét ábrázolja a térkép, amelynek vonalaiból a terület folyóinak hálózatát is felismerték.

A térkép mintegy 80 százalékos pontossággal mutatja a folyó több mint 20 kilométer hosszú szakaszának környékét.

Clément Nicolas, a Bournemouth-i Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője szerint a térkép valószínűleg egy adott terület megjelölésére szolgálhatott. „Lehet, hogy ezzel igazolták abban az időben egy kisebb herceg vagy király területhez fűződő tulajdonjogát” – mondta Nicolas.

„Hajlamosak vagyunk alábecsülni a múlt társadalmak földrajzi ismereteit. Ez a kőtábla azért is fontos, mivel megmutatja a kor térképészeti ismereteit” – fogalmazott a tudós.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár