Kormányinfó: pár napon belül elérjük a 3 millió oltottat, akkor folytatódhat a nyitás

Kormányinfó: pár napon belül elérjük a 3 millió oltottat, akkor folytatódhat a nyitás

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő megtartották a szokásos csütörtöki, online közvetített Kormányinfót, amin szó esett az aktuális járványhelyzetről, az oltások számáról, az eddigi lazításokról, valamint a kormány további lehetséges intézkedéseiről.

Gulyás elmondta, a szerdai kormányülésen az oltási programot értékelte a kormány.

A legfrissebb adatok szerint eddig 2 millió 608 ezer ember kapta meg az első oltást, a másodikat pedig több mint 1 millió.

A 2,5 millió beadott oltás kapcsán arról beszélt, hogy az április 7-ei lazítás valójában nem jelent érdemi enyhítést, mivel sok szabályt továbbra is be kell tartanunk.

Az esti 10 órára emelt kijárási korlátozásról elmondta, erre részben a boltok nyitvatartásának módosítása miatt volt szükség. Azt reméli,

még ebben a hónapban 4 millió fölé tudjuk vinni az oltások számát.

Köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vesznek az oltások lebonyolításában.

Iskolanyitás, tanárok oltása

Gulyás a pedagógusokról is beszélt: összesen 66 ezer pedagógust oltottak a múlt héten, a regisztráltak 85 százaléka jelent meg. Hozzátette, hogy már az első oltás is jelentős védettséget ad, erről a sajtóból értesült. A Pfizer vakcinája már az első oltás után is 80 százalékos védettséget biztosít, mondta.

A miniszter arra kérte a tanárokat, hogy legyenek tekintettel a szülőkre, akiknek rendkívüli megterhelést jelent, hogy otthon kell maradni a gyerekekkel. Úgy véli, az online oktatást egyébként nagyon jól sikerült megszervezni.

Mikor jöhet az újabb lazítás?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, úgy látják,

 5-6 napon belül elérhetjük a 3 milliós oltottsági számot, ekkor dönthet újabb lazításokról a kormány.

Bértámogatás

A vendéglátóhelyek kapcsán elmondta, a bértámogatás április hónap egészére megilleti őket. Eddig 69 milliárd forintért igényeltek a cégek bértámogatást, amiből majdnem 66 milliárd forintot ki is fizettek.

Április végére meglehet a 4 millió oltás

A miniszter szerint a hónap végére minden regisztráltat beoltanak, így április végére 4 millió ember kaphatja meg az oltást. Mint mondta, jelenleg valamivel kevesebben vannak a regisztráltak, őket mind beoltanák.

Az AstraZeneca oltóanyaga körüli problémákról

Gulyás Gergely szerint az AstraZeneca oltóanyaga is megbízható és védettséget biztosít, a miniszter az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalását hozta fel. Úgy véli, üzleti érdekek állnak a sajtóban az AstraZeneca ellen indult támadások mögött. "Minden oltás jobb, mint a betegség" - tette hozzá.