"Itt nemcsak Ursula von der Leyent, hanem az egész EU-t gyalázták meg” – jelentette ki szerda délután Assita Kanko, az Új-Flamand Egyezség uniós parlamenti képviselője azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök egy találkozón ülőhellyel sem kínálta meg az EU vezetőjét – írja az Erdély.ma belgiumi tudósítója.

A flamand politikus szerint szerint "sokkoló" volt a látvány. "Nőként, egy lány édesanyjaként, politikusnőként és európai emberként megdöbbenve látom ezeket a képeket az EU-vezetőiről Törökországban" – írja Kanko a Twitteren. “Megszakad a szívem, ez szembe megy mindennel, amit képviselek” – tette hozzá.

Kanko kérdőre vonta Charles Michel belga politikust, hogy miért maradt ülve. "Miért nem ment a székéhez, fordult meg, mérte ügyesen fel von der Leyen helyzetét és tanúsított szolidaritást?" – kérdezi. "Ez egy nyilatkozattal ér fel. Már várom a kapcsolódó vitát" – közölte Kanko.

Mint ismert, Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök kedden egy csúcstalálkozón során úgy látta vendégül Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy még csak ülőhellyel sem kínálta. Ami szinten érdekes mozzanat a történetben, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, volt belga miniszterelnöknek viszont biztosítottak ülőhelyet, de az nem állt fel és nem ajánlotta fel von der Leyennek.

Von der Leyen egy ideig csak állt, mereven nézve maga elé, mint aki szó szerint nem találja a helyét. Jobb kezével intett is, és mintha mondani is akart volna valamit, de csak valami motyogásszerű mondat hagyta el a száját.

Von der Leyen asszony végül is körülbelül két méter távolságra kapott helyet egy kanapén. Ezzel von der Leyen, Mevlut Cavusoglu török ​​külügyminiszterrel szemben ült, aki alacsonyabb rangot képvisel a diplomáciai jegyzőkönyvek szerint.