Közel bruttó 40 millió forintot takaríthat meg Simon Gábor azzal, hogy maga adja vissza képviselői mandátumát.
Bár eddig nem érkezett meg Kövér László házelnökhöz a volt szocialista elnökhelyettes lemondó nyilatkozata, nem véletlenül ígérte többször is, hogy lemond. Ha a mai ülésen a parlament kimondja Simon összeférhetetlenségét, akkor nemcsak a képviselősége szűnik meg, de ötévnyi képviselői fizetést is vissza kellene fizetnie. Ezt megerősítette Rubovszky György, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke is.
– A képviselő köteles az összeférhetetlenség keletkezésétől a megbízatása megszűnéséig a részére kifizetett javadalmazást az Országgyűlésnek visszafizetni, ha a parlament mondja ki az összeférhetetlenségét – idézte az Országgyűlésről szóló törvényt. – Az összeférhetetlenség 2009 január végétől áll fenn, ugyanis akkor tette az első olyan vagyonnyilatkozatát, amelyben már fel kellett volna tüntetnie az ausztriai számlán lévő, mai értéken 240 millió forintnyi devizát – tette hozzá Rubovszky György.
Ezt Simon mindössze egy időben elküldött lemondó nyilatkozattal úszhatja meg. Mivel a parlament ma szavaz Simon összeférhetetlenségéről, a nyilatkozatának a szavazás előtt meg kell érkeznie, levélben, e-mailen a parlament elnökéhez. Ebben az esetben okafogyottá válik a szavazás, elmarad az összeférhetetlenség kimondása, ami Simonnak egyben azt jelenti, hogy nem vehetik vissza tőle ötévnyi fizetését.
Viszont ma a mentelmi joga megszűnésével mindenképp elhárulhat az ügyészség előtt az akadály, és nyomozhatnak ellene. Az adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsított bűnözőt kihallgathatják, és ha úgy ítélik meg, akár őrizetbe is vehetik.
Simon Gábor továbbra is bujkál a nyilvánosság elől, és elérhetetlen. Nem jelent meg tegnap a miatta összehívott mentelmi bizottság ülésén, csak egy e-mailt írt a közelgő lemondásáról. A képviselői irodaházban lévő szobájáról lekerült már a neve, az ajtó zárva volt. A képviselői laptopot és egyéb munkaeszközöket még nem adta le. Az MSZP Jókai utcai székházában lévő irodájából már pár napja kiköltözött, a párttól kapott használati tárgyakat visszaadta. Egyedül a párt tulajdonában lévő Skoda Superb gépjármű visszaszolgáltatásával voltak "kisebb zökkenők", de tegnap végre leadta a slusszkulcsot.
(Blikk nyomán)
Frissítés: bejött a papírforma
Megszűnt Simon Gábor volt szocialista politikus képviselői mandátuma, miután csütörtökön megérkezett lemondó levele az Országgyűlés elnökéhez - közölte a Ház sajtófőnöke az MTI-vel.
Szilágyi Zoltán hozzátette, hogy Simon Gábor nem személyesen adta át levelét.