Az utolsó vacsora emlékmiséje a püspöki székhelyeken

Hazai – 2021. április 2., péntek | 14:00

Április 1-jén, nagycsütörtökön este az utolsó vacsora és az Eucharisztia alapítása emlékére mutattak be szentmisét katolikus templomainkban. Az egyházi járványügyi előírás alapján idén is elmaradt a lábmosás szertartása. A püspöki szentmisékről az egyházmegyék tudósításai alapján tájékoztatunk.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nagycsütörtökön este az utolsó vacsorára emlékezve Palánki Ferenc megyéspüspök mutatta be az ünnepi szentmisét a debreceni Szent Anna-székesegyházban Krakomperger Zoltán általános helynök, Törő András, a Püspöki Hivatal irodaigazgatója, Markovics Balázs káplán és Kiss Miklós koncelebrálásával, a hívek jelenléte nélkül.

Az Egyház közösségére van bízva, hogy továbbadjuk azt a szeretetet, amit Jézustól tanultunk. Talán most még nem értjük meg, de a gonoszságot, a körülöttünk, bennünk lévő bűnöket csak Jézus Krisztus szeretetének erejéből tudjuk legyőzni – hangsúlyozta szentbeszédében a főpásztor. – Ezért táplál bennünket, adja és kínálja magát nekünk nap mint nap, hogy ebből a szeretetből éljünk, és merítsünk, ebből tudjuk embertársainkat feltétel nélkül szeretni, egymás lábát megmosni mindennapi szolgálatunkban.

Kérjük az Ő segítségét, hogy hiteles tanúi lehessünk köztünk létének, szeretetének egymás szolgálata, a ránk bízott feladat, küldetésünk és annak a parancsnak teljesítése által, amely így szól: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (1Kor 11,24). Életünk emlékeztesse a világot Jézusra, fedezzék fel szolgálatunk révén, hogy van igazi, tiszta, önzetlen szeretet, amely nem kötődik feltételekhez és gyakorlása által már itt a földön a megkezdett örök élet boldogságában élhetünk – kívánta a püspök.

A teljes beszámoló és Palánki Ferenc elmélkedése ITT olvasható.

Fotó: Kovács Ágnes

*

Egri Főegyházmegye

Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában mutatta be a nagycsütörtök esti ünnepi szentmisét, hívek jelenléte nélkül.

Szentbeszédében úgy fogalmazott, a Szentlélek jelenvalóvá teszi nekünk az utolsó vacsorát, és általa ezen a mai estén ugyanaz valósul meg itt, az egri bazilikában, ami akkor, az utolsó vacsora termében történt. A kenyér és a bor, valamint a püspök szolgálata által jelenvalóvá válik mindez.

A Szentlélek elvezet bennünket Krisztus örök jelenébe.

A kenyér olyan táplálék, amely Istennel teremt közösséget. A szétosztott kenyérben felismerhetjük a búzaszem titkát is, amely akkor hoz termést, ha elhal. Felismerjük az új kenyérszaporítást, amely a búzaszem elpusztulásával kezdődik. Azt is látjuk, hogy az eucharisztia nem lehet kizárólag liturgia, szertartás, hiszen csak akkor fejti ki igazi hatását, ha átalakít minket, ha a Krisztus testével való táplálkozás tevékeny szeretetté, karitásszá válik bennünk.

„Add Urunk, hogy a nagyhét segítsen bennünket abban, hogy egyre jobban megtanuljuk élni az eucharisztia titkát, hogy általunk is kezdetét vegye a világ átalakulása” – fohászkodott szentbeszéde végén az egri főpásztor.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Szent István Televízió – Federics Róber, Vozáry Róbert

*

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros, prímás a járványügyi helyzetre tekintettel sine populo (hívek részvétele nélkül) mutatott be az utolsó vacsora emlékére szentmisét az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyházban.

Gyönge a képzeletünk arra, hogy a szentmise és az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus valóságát leírjuk. Mert egyetlen Krisztus áldozata, teljes értékű és minden bűnre megváltást szerez. És nem sokszorozódik meg a történelem során az egyes szentmisékben. Nem mutatnak be a papok Krisztus személyében másik áldozatot. De mégsem csupán a régi esemény emlékét idézik fel, hanem jelenvalóvá teszik azt teljes kegyelmi erejével. Az Oltáriszentségben pedig Krisztus teste és vére van jelen, nem pusztán kegyelmi hatásával, hanem egészen egyedi és titokzatos módon – hangsúlyozta szentbeszédében a főpásztor.

Erdő Péter homíliája ITT olvasható.

Fotó: Mudrák Attila

*

Győri Egyházmegye

Veres András megyéspüspök nagycsütörtökön este az oltár körül megvalósuló igazi közösség értelméről, a szentmise és a szeretetből fakadó élet szoros kapcsolatáról elmélkedett a győri székesegyházban bemutatott szentmisén. A főpásztorral koncelebrált Kálmán Imre püspöki irodaigazgató, Bognár István spirituális, valamint Méry László püspöki titkár.

A főpásztor kiemelte: az utolsó vacsorát meghatározó drámaiságot a nagycsütörtöki liturgia „mellbevágóan” érzékelteti, hiszen ahogyan az evangéliumban olvasható, Jézus tudta, hogy elérkezett az Ő órája.

Az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmisében „szeretnénk megcsodálni Isten emberek iránti szeretetét”. Az Eucharisztiában Jézus itt akart maradni közöttünk, visszavonhatatlanul, legyőzhetetlenül – hangsúlyozta Veres András. – Fel tudjuk fogni ezt a csodát? Jézus szíve mélyéig megrendülten szól tanítványaihoz, akikkel bensőséges együttlét keretében szerette volna eltölteni ezt a vacsorát, amiről már tudta, hogy az utolsó lesz számára. Megrendült lelkében, hiszen búcsúzik az élettől, szeretett tanítványaitól, és búcsúbeszédében végrendeletet hagy barátaira, akik talán még nem értik, nem sejtik ennek az estének a drámaiságát. Később, Jézus feltámadása után fogják csak fel Jézus szavainak értelmét: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Azóta az Egyház megszakítás nélkül teszi ezt. A világ minden pontján, minden órában elhangoznak az átváltoztatás szavai, s Jézus mondatának megismétlése.

Adjuk át magunkat ezen az estén a megajándékozottság örömének!”

A teljes tudósítás ITT olvasható.

Fotó: Ács Tamás

*

Hajdúdorogi Főegyházmegye

A hajdúdorogi székesegyházban Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette a nagycsütörtöki Szent Liturgiát, a prédikációt Lukács Imre, a Hajdúdorogi Főegyházmegye hivatalának irodaigazgatója mondta. 

Nagyheti énekeink egy szót sem szólnak cserépnyusziról, fatojásról vagy műcsibéről. Annál inkább, legalább negyvenszer a bárányról, a megjövendölt, a bűnöket elvevő Isten bárányáról, Jézus Krisztusról – hangsúlyozta a szónok, és felidézte, hogy Keresztelő Szent János is így mutatott Jézusra: „Nézzétek, az Isten báránya, Ő veszi el a világ bűneit” (vö Jn 1,29–34). 

Ahogy a nagyszerdai kánon IX. ódája mondja: „Krisztus a nagy és tiszteletreméltó pászka. Eszik, mint kenyeret, feláldozzák, mint bárányt, bemutatják értünk áldozatul, s mi az ő testét és vérét mindnyájan buzgón és titokzatosan magunkhoz vesszük.”

A teljes beszámoló ITT olvasható. 

*

Nyíregyházi Egyházmegye

Nagycsütörtökön délelőtt az Eucharisztia alapítására emlékeztek a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban Nagy Szent Bazil liturgiáján. A vecsernyével egybekötött ünnepélyes püspöki liturgiát Szocska A. Ábel vezette.

Az Eucharisztiában a Szent Kenyér és Szent Bor testünkké és vérünkké válik, és egyesülünk Krisztussal: kevesen képesek szavakba önteni ezt a nagy titkot, melyben a Mindenható Isten Jézus személyében oly közel van hozzánk – fogalmazott a főpásztor, majd a papságról elmélkedve arra mutatott rá, hogy a csak a Lélek által válhat valaki jó lelki atyává. „A legfontosabb a Lélekkel való kapcsolat, a Szentlélekre való nyitottság, a vele való együttműködés. Ha ez megvan, akkor az összes többi tulajdonság is teljesül: bölcs tanácsokat ad, jó gyóntató lesz… De mindaz, amit a jó pap tesz és elér, a Szentlélek működésének köszönhető.”

A teljes tudósítás ITT olvasható.

Fotó: P. Tóth Nóra

*

Pécsi Egyházmegye

Nagycsütörtökön, a húsvéti szent három nap első állomásán, Jézus elárultatásának és elfogatásának napján, az Oltáriszentség alapításának ünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét az utolsó vacsora emlékére a pécsi székesegyházban.

A megyéspüspök arra biztatta a híveket, hogy merjenek formálódni és a szeretetben egyre inkább krisztusivá válni.

„Mitől válik az ember emberré? Erre sok válasz van, de ha a szívünkbe nézünk, akkor látjuk, hogy emberré az asztal mellett válunk, méghozzá olyanná, amilyet terítettek nekünk a családban, baráti körben, iskolában vagy munkahelyen. Jézus asztalt terít az apostoloknak, hogy köré üljenek követői, hogy ott formálódjanak, átalakuljon a szívük és megismerjék egymást, mint önmagukat. Mert Isten terített asztalánál az igazi önmagunkra lelünk!” – jelentette ki Felföldi László, majd kiemelte, a keresztény élet asztala nagycsütörtökön alakult, hogy az utolsó vacsorával elinduljon egy olyan életerő a földön, ami átalakíthatja az embereket. Ezért feladatunkként tekinthetünk arra, hogy magunk is visszataláljunk közösségünk, családunk, barátainak asztalához, és tovább formálódjunk.

„Amikor teret engedünk valakinek a mindennapokban, akkor megengedjük, hogy formálja az életünket. Amikor elolvasunk egy könyvet, akkor megengedjük, hogy az író formálja a lelkünket. Engedjük, hogy Istent átalakítson, és ezáltal hasonlóvá váljunk Jézushoz, mert így megtanulunk úgy szereti, ahogy Ő.”

A teljes tudósítás ITT olvasható.

Fotó: VN/Pécsi Egyházmegye

*

Székesfehérvári Egyházmegye

A székesfehérvári Szent Imre-templomban Spányi Antal püspök mutatta be a szentmisét az utolsó vacsora emlékére nagycsütörtök este.

Évről évre megrendülve hallja a keresztény világ, a hívők milliói a templomokban, hogy ezen az éjszakán Jézus szeretetének legnagyobb jelét adta a világnak – fogalmazott a főpásztor. – Az apostolok az utolsó vacsorán valami olyat tapasztaltak meg, amiről Szent János evangéliumában nem tud másképpen beszélni, mint az Úr szeretetének legnagyobb jeléről, ami minden ember elképzelésen túlmutat. Megtapasztalták, hogy Jézus, aki az Úr és Mester, aki az Atyával beszélget, aki a színeváltozás hegyén olyan csodálatos tündöklő dicsőségben mutatkozik meg, a legutolsó szolga munkáját is elvégzi, a legkisebbnek is kész megmosni a lábát, hogy példát adjon nekünk.

A nagycsütörtöki szertartás végén Jézus elhurcolását jelképezve az Oltáriszentséget csendben a mellékoltárhoz vitték. A szentmise után a püspök megfosztotta az oltárt díszeitől, emlékeztetve Jézus szenvedéseire, amikor elfogták, amikor megfosztották ruháitól.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Lugosi Balázs

*

Veszprémi Főegyházmegye

Udvardy György érsek a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomban mutatott be szentmisét nagycsütörtökön este. Koncelebrált Takáts István érseki helynök, Tornavölgyi Krisztián irodaigazgató, valamint Darnai János, a Padányi Katolikus Iskola lelki igazgatója.

Ezt az estét egységben kell szemlélnünk. A lábmosás gesztusával, az Eucharisztia és a papság szentségének alapításával – mutatott rá az érsek. – Mindez ugyanabból az isteni gesztusból, ugyanabból a fiúi gesztusból fakad, aki szereti az Atyát és mindent odaad, semmit vissza nem tartva önmagának. Az engedelmes Fiúban az „igen” testet ölt – amikor lehajol és megmossa tanítványai lábát, amikor a kenyér és a bor testévé és vérévé válik, és testet ölt azokban az emberekben is, akiket kiválaszt, akiket akar, magához hív, és rájuk bízza ezt a csodálatos misztériumot, hogy az Ő népének élete legyen!

A szertartás oltárfosztással és rövid virrasztással zárult.

A teljes beszámoló ITT olvasható.


Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, Egri Főegyházmegye, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, Győri Egyházmegye, Hajdúdorogi Főegyházmegye, Nyíregyházi Egyházmegye, Pécsi Egyházmegye, Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria