A honfoglalás szó viszonylag új keletű. Kézai Simon (1283) visszaköltözésnek, Thuróczy János (1488) visszatérésnek, Székely István (1559) és Heltai Gáspár (1575) második bejövetelnek nevezik Árpád népének a Kárpát-medencébe való beköltözését.
De a XIII század elején Anonymus, 1358-ban a Képes Krónika, 1490-ben Ranzano és 1497-ben Bonfini mester is csak a nagy visszaköltözésről írnak és adnak számot.
Árpád fejedelem és népe nem egy idegen országot foglalt el, hanem HAZATÉRT örökébe. Jól ismeretes, hogy a kárpát-medencei őslakosság történelme folyamán minden hódítónak keményen ellenállt, sokszor évszázadokig! Atilla és hunjai, Árpád és magyarjai nem ütköztek ellenállásba. A velük egyfajú őshonos lakosság nem harcolt ellenük, hanem azonnal mindnyájan együtt dolgoztak az erős, jól megvédhető MAGYAR ÁLLAM MEGALAPÍTÁSÁN.
(K.M.E.)
A magyar őstörténet kutatását meghatározta a mindenkori korszak általános szellemi képe, ideológiai igénye és orientáltsága.
Őstörténetünket illetően a jelenben is mást mond a krónikáinkra épülő nemzeti hagyomány és mást a politikától irányított „tudomány”.
Saját hagyományaink őstörténetünket a hunokkal, az európai történettudomány (Flavius, Jordanes, Freisingi Ottó, Spalatói Tamás, Brémai Ádám, Regino prümi apát stb.), pedig a szkítákkal kapcsolja össze; ez utóbbi alatt értve minden „Keletről jövő ismeretlen népet”.
A „klasszikus műveltséggel” rendelkező szerzők a magyarokat gyakran Gógtól és Magógtól százmaztatták.
1. A nemzeti történetírás nincs lépéshátrányban más európai történetírással szemben; Hevesi Gábor (1656-1717), Bél Mátyás 749) és Timón Sámuel (1675-1736) szorgalmasan gyűjtik a forrásmunkákat és azok alapján a hun-magyar rokonság tanát vallják.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a XVIII. század második felében az udvar irányított történetírókat (Kollár Ferenc Ádám, Benczúr József, Kercselics Ádám stb.) nevez ki, és megtiltja a magyar oknyomozó őstörténet-kutatást. Ettől kezdve egészen a mai napig tartóan szétvált a magyar őstörténet-kutatás.
A nemzeti irányzat a forrásmunkák, krónikáink és hagyományaink alapján továbbra is a Bonfini – Horváth István – Bartal György – Bíró József – Beöthy Zsolt vonalat követi, a másik, a monarchiát kiszolgálók, majd a marxista elveket követve pedig a magyarság eredetéről új, népünket dehonesztáló „őstörténetet” gyárt, amely csak azt ismeri el „tudományosnak”, amelyben dicső múltunknak nyoma sincs.
2. A hun származás kérdése.
A „hun-magyar azonosság”, illetve közeli kapcsolat tudata őseinknél és Európa más népeinél annyira természetes volt, hogy a XI-XVI. századok között a magyarokat is többnyire hunoknak nevezték.
Középkori történetíróink III. Béla jegyzőjétől Antonio Bonfini-ig teljes meggyőződéssel hittek a hun és a magyar nép azonosságában.
Felfogásuk szerint Árpád fejedelem Attila egyenes leszármazottja, a magyar honfoglalás az Attila halála után honját vesztett hun nép örökség-visszaszerző hadjárata, az erdélyi székelység pedig a nagy Hun Birodalom bomlása után hazánk területén maradt hun néptöredék.
1052-ben Henrik német császár contra Hunnorum vezette seregét, 1100-ban egy forrás Szent Lászlót a „hunok királyának” nevezte és 1113-ban II. Béla királyt rex Hunnorumként ismerték.
Heltai Gáspárnál olvassuk 1575-ben:
„Az hunok, kiket mostan magyaroknak nevezünk” és J.W. Valvasor 1689-ben megjelent híres könyvében írja, hogy „a hunok a magyarok egy népének tekintendők”.
Ipolyi Arnold, Arany János és a francia Thierry Amade a magyar nép ősi hagyományának hun elődeiről örökölt mondáinak, a magyar eposznak maradványait keresték a Bécsi-, a Képes- és Budai Krónika első részeként fennmaradt un.
Hun Krónikában. Et a hagyományt a német tudomány képviselői – Thunmann, a szász Éder József és Schlözer Károly -, majd a szlovák Szklenár György, Dümmler, Büdinger és Palacky, Roessler Róbert és sokan mások „tudákos mesének” minősítették.
Roessler támadása mély hatást tett Hunfalvy (Hunsdorfer) Pálra, aki szerint a „hun hagyomány nem lehet a magyar nép ősi, keletről hozott hagyománya? a hun hagyomány a XIII. századi krónikások meséje?”
Ezt vallotta Budenz József, a magyar Marczali Henrik, Riedl Frigyes, Király György és Szinnyei József is.
E nézetet Szabó Károly, gr. Kuun Géza, Nagy Géza, Munkácsi Bernát, Thúry József, Hirtl Frigyes és Vámbéry Ármin támadták, de a kancelláriától irányított magyar-ellenes tudományos világ Hunfalvy mellett foglalt állást.
Újabban – 1940-ben – Ligeti Lajos, Váczy Péter, Eckhardt Sándor és Fettich Nándor tették közzé a hunokról való reális ismereteiket a Németh Gyula szerkesztette Attila és hunjai című kötetben, majd 1943-ban Szász Béla jelentette meg a mai napig is időtálló munkáját Attila nagykirály címmel.
Nem lehetünk a Kelet ködlovagjai, de fel kell, hogy emeljük tiltó szavunkat a Dévényen át bejött új-magyarok germán-latin-keresztény címzésű történetírás ellen is
– olvassuk Szász Bélánál.
Hoztunk és átmentettünk Keletről is hagyományt, népi hivatásérzetet és kulturális formakincset, nem különben olyan fajtakomponenseket, melyek kitörölhetetlenek és amiknek tudatos elpusztítása bűn és esztelenség lenne? A magyar lélek krízise azért oly mély – folytatja Szász Béla -, mert formában javarészt nyugatiakká lettünk, de lelkileg és túlnyomórészt fajilag is ezer elszakíthatatlan szál köt ma is Kelethez és emiatt egyedül maradtunk? Végzetünk, hogy előbb ék voltunk nyugat felé, aztán védőbástya kelet felé?
3. A finnugor származtatási elméletek születése.
1771-ben a csillagász Sajnovics János a Demonstratio című munkájában Magyarországon először tett valaki kísérletet a magyar-finnugor nyelv hasonlítására; ezzel egyidőben Engel János nyilvánosan támadja a hun-magyar kapcsolatot.
Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál és Budenz József a kancellária utasításait követve nyelvi alapon kidolgozzák a magyarságnak a gyűjtögető-halászó finnugor népekkel való rokonságának elméletét.
A finnugrizmusnak alapvető hibája, hogy ahelyett, hogy a magyar nyelvben valóban előforduló finnugor szavakkal és nyelvi fordulatokkal foglalkozna, a magyarságot tudománytalanul és teljesen indokolatlanul a finnugor népektől származtatja.
Márpedig a nyelvtudomány tárgya a nyelv, és nem annak a népnek a története, amely ezt a nyelvet beszéli.
A belső-ázsiai eredet mellett e több, mint 200 évig fennálló monarchikus és marxista politika által irányított tan folyamatosan visszaadja helyét a magyarság igaz őstörténetének.
Internetes forrásból összeállította: Szócsinné Vitéz Léber Ottilia
Magyar Tudat
Fontos az „elmélet” szó a címben.
Sose fogjuk megtudni, hogy valójában kik éltek itt és honnan jöttek valójában.
Talán jobb is így, lehet, alaposan meglepődnénk (csalódnánk ?) ha véletlenül
kiderülne az igazság. Marad a mese és a legenda, nincs ezekkel semmi baj,
sok más nép is hasonlóan éli meg a történelmi múltját a földön (és égben).
Az igazságot kell keresni,még akkor is,ha a történelmünknek vannak árnyoldalai is,de azt gondolom,hogy azokat az árnyoldalakat – Európa magyarellenességét ismerve – már régen felszínre hozták volna.