Nuria Calduch-Benages, a Názáreti Szent Család missziós nővérek tagja évek óta tanít Ószövetséget Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen. Életét a biblikus tudományoknak szenteli, hosszú ideje elismert szakértője a témának. 2016 és 2019 között közreműködött a női diakonátust vizsgáló vatikáni bizottság munkájában. Ferenc pápa a múlt héten nevezte ki a Pápai Biblikus Bizottság titkárává.
Amint a Vatikáni Rádiónak elmondta: meglepődött kinevezésén, és hálás mindazoknak, akik bizalmukkal ajándékozták meg. „A nők jelenléte ezekben a szervezetekben pozitív és nagy jelentőségű, ami távlatokat nyit az Egyházban.” Calduch-Benages nővér három évig vett részt annak a Ferenc pápa által életre hívott bizottságnak a munkájában, amely a női diakonátus szerepét tanulmányozta az Egyházban. Bár csak részeredményeket értek el a munka során, intellektuális, egyházi és emberi szinten is nagyon gazdagító volt a tapasztalat – mondta el a spanyol biblikus teológusnő. „Az akkor született barátságok és együttműködés azóta is folytatódik, ezt kiváltságnak tartom” – tette hozzá.
Isten igéjének tanulmányozásában milyen sajátos nézőpontot adhatnak a nők? Nuria nővér erre a kérdésre így válaszolt: „Hozzáértésüket, érdeklődésüket és nézőpontjukat. Gondoljunk csak a Biblia női alakjainak, elbeszéléseinek tanulmányozására, a női metaforák használatára, a feminista hermeneutikára és sok egyéb szempontra. Negyven évvel ezelőtt, amikor a biblikus teológusnők szinte láthatatlanok voltak, ezek a témakörök és a Szentírás ilyetén megközelítése egyáltalán nem merült föl a biblikus körökben. Ma azonban mindenki nagyra értékeli, férfiak és nők egyaránt, és egyre több publikáció születik.”
Az Ószövetség nőalakjai, például Debóra, Eszter, Judit fontos szerephez jutnak az üdvtörténetben. Hogy e szövegek alapján milyen kép rajzolódik ki a nők korabeli megítéléséről, azzal kapcsolatban a szakértő elmondta: „Egyes bibliai szövegekben a nők Izrael történetének főszereplőiként tűnnek föl, akik fontos küldetést visznek véghez népük érdekében. Más történetekben pusztán a férfi hatalom eszközei. Megint másutt a szerzők teljesen elhallgatják őket. Vagyis nem beszélik el történetüket, ezért nem hallhatjuk hangjukat. Ez a fő nehézségünk. Ezen túlmenően pedig ne feledjük, hogy a bibliai szövegek nagyon régiek, melyekben a nőt az adott kor archetípusának megfelelően jellemzik, a szerzők férfiközpontú szemszögéből.”
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria