Ma: 2024.05.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hatszor szúrt
Privatkopo.hu 2021. 03. 21. 10:04:00

Kocsmáról kocsmára járt 2019. szeptember 14-én az a most 34 éves férfi, aki utolsó söntéses állomásán verekedésbe keveredett. A tápiósági söröző előtt tört ki a balhé, amelybe bekapcsolódott, majd az összetűzést egy késsel zárta le: az egyik ott lévő férfit hatszor szúrta meg.



A zsámbéki áldozat a fején, a mellkasán és a hasán szenvedett sérüléseket. A szúrt sebek közül két hasba hatoló okozott mellkasi és hasi vérgyülemet, rekeszizom- és májsérülést. A férfi életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

A támadó hazatámolygott, ám a másnapi kihallgatásán sem tudott néhány kérdésre egyértelmű választ adni, elmondása szerint emlékfoszlányai „alkoholos sokkos állapotának” következményei. Arra emlékezett, hogy részt vett a verekedésben, a szúrások nem rémlettek számára, viszont azt furcsállotta, hogy hazafelé az addig zsebében tartott késsel a kezében futott.

A jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt álló, 34 éves helyi férfi ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

További friss információk
Kifosztotta az eszméletlen cukorbeteget
4 millió forinttal károsította meg kuncsaftját a 24 éves prostituált
A kiszabott büntetés súlyosítását kezdeményezte az ügyészség a gyermekpornográfia elkövetőjével szemben
Hazudott az apa a rendőröknek azért, hogy a lánya hazaköltözzön
Fiatalkorúaknak is árulták a kábítószert: letartóztatásban apa és fia
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat