Csökkenti a válság a fényszennyezést

A takarékoskodásnak és az új technológiáknak köszönhetően nem csak a számla lett kisebb.

tt
2014. 02. 08. 21:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műholdas megfigyelés alapján készült tanulmány szerint a pénzügyi és gazdasági válság 2008-as kezdete óta Európában több olyan ország volt, amelyek egyes területein jelentős mértékben csökkent a fényszennyezés. Az érintett országok közül a legnagyobb mértékű csökkenést Szlovákiában mutatták ki, ahol az ország területének mintegy egynegyede felett „lett sötétebb” az égbolt.

A fényszennyezés a vizsgált – 2005–2010-es – időszakban Szlovákia után Belgiumban, Finnországban és Svédországban csökkent a legnagyobb területen. (A publikációban található diagram szerint Magyarország mintegy 5 százalékán csökkent a fényszennyezés, de körülbelül ugyanekkora területen is nőtt.)

A tanulmány a jelenséget egyértelmű összefüggésbe hozza a válság következményeként megvalósított takarékoskodási intézkedésekkel, valamint a legfejlettebb országok esetében a közvilágításban alkalmazott új technológiai megoldások bevezetésével.

Szlovákiában a fényszennyezés csökkenése leginkább a kisebb településeket és néhány gyérebben lakott keleti régiót érintett, ugyanakkor Pozsony és néhány nagyobb nyugat-szlovákiai város esetében egyáltalán nem mutatkozott meg, sőt esetenként növekvő tendenciát mutatott a fényszennyezés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.