Az osztrák bankfelügyelet a Népszabadságnak cáfolta, hogy bármilyen úton-módon információkat továbbított volna Simon Gábor ausztriai értékpapírszámlájáról a magyar ügyészségnek. Az ügyészség ezért pontosított, és most már egy másik szervezetet nevezett meg forrásnak.
A 2013. augusztus 9-én kelt, Magyarországon augusztus 13-án iktatott levélből Fazekas tájékoztatása szerint az derül ki, hogy az osztrák FIU-egység egyik kutató-elemző munkatársa rutinszerű ellenőrzést végzett a rendszerükben, miután a sajtóból értesült, hogy valamilyen pénzügyi bűncselekménnyel összefüggésben a magyar legfőbb ügyész Simon mentelmi jogának felfüggesztését kérte. Ekkor figyeltek fel a Simon nevén lévő számlára. Azonnal értesítették a magyar FIU-egységet, az pedig – az ellenőrzések elvégzése után – október 16-án tájékoztatta a Legfőbb Ügyészséget. A Központi Nyomozó Főügyészségen ekkor már a befejezéséhez közeledett a Simon ellen korábban 300 ezer forintos hűtlen kezelés gyanújával indított eljárás, ezért november 14-én önálló ügyként rendeltek el nyomozást.
Több, a Népszabadságnak név nélkül nyilatkozó pénzügyi szakértő szerint ez a verzió már csak azért sem valószínű, mert a FIU kutatója csak akkor férhetett hozzá az adatokhoz, ha a bank korábban már bejelentést tett az ügyben. Ugyanakkor pénzügyi körökben olyan verzió is kering, miszerint itthonról értesítette valaki a magyar hatóságokat, majd ők keresték meg az osztrák szervet, a FIU buzgó kutatója pedig csak fedősztori.
Ez egybebvág azzal az információval, hogy tavaly maga a pénzintézet adta ki a szocialista politikus számlájának egyenlegét és az azzal kapcsolatos egyéb adatokat – méghozzá a magyar hatóság megkeresésére. Ha a FIU-s szál valóban csak fedősztori, akkor az egyik célja lehet, hogy védje azt a személyt vagy személyeket, akik a magyar hatóságoknak súgtak a számla létezéséről.
(Index nyomán)