Ma: 2024.05.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
13 éves lány ellen követett el szexuális erőszakot két „férfi”
Privatkopo.hu 2021. 03. 17. 8:05:00

A hajdú-bihari rendőröknek 2020 februárjában jutott olyan információ a tudomására, hogy Furtán és Berettyóújfaluban egy 13 éves lányt két férfi szexuálisan bántalmazott. A nyomozók azonnal az ügy felderítésébe kezdtek, majd gyanúsítottként hallgatták ki a két berettyóújfalui lakost, akiknek szexuális erőszak bűntett miatt kell felelniük.



A nyomozás során azonban a sértett két rokona is a rendőrök látókörébe került. A 41 éves nő, valamint a 22 éves férfi a két gyanúsítottól pénzt kért azért, hogy szexuális kapcsolatot létesíthessenek a gyermekkorú lánnyal.

A hajdú-bihari nyomozók a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen, valamint a zsákai és debreceni körzeti megbízottak közreműködésével, 2020. július 21-én, hajnalban, egy összehangolt akcióban fogták el a sértett két rokonát. A rendőr-főkapitányságon gyanúsítotti kihallgatásukat követően, bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2020. július 22-én elrendelt.

Velük szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
17 éves fiút vert agyon és rabolt ki egy cigánybűnöző - még a cipőjét is magával vitte
Kegyetlen pedofilt ítéltek életfogytig tartó szabadságvesztésre
Rabolt pénzből fizette vissza az elsikkasztott százezreket a dohánybolti eladó
Súlyosabb büntetés kiszabását kezdeményezi a főügyészség Gyárfás Tamással és Portik Tamással szemben
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat