Megújul a sárszentlőrinci Petőfi emlékház
2021. március 10. 11:36 MTI
Felújítja a sárszentlőrinci önkormányzat a településen működő Petőfi emlékházat a Teleki László Alapítvány népi építészeti programjának kiemelt támogatásával.
Korábban
A Teleki László Alapítvány népi építészeti programjának kiemelt támogatásával a sárszentlőrinci önkormányzat felújítja a helyi Petőfi emlékházat.
Az alapítvány körülbelül húszmillió forintot ítélt meg a múzeumépület felújítására, amelyhez az önkormányzat kétmillió forinttal járul hozzá – mondta el az MTI-nek a polgármester.
Sátor Géza azt is elmondta, hogy azért van szükség a rekonstrukcióra, mert a több mint 200 éves épület teteje beázik, falai több helyen vizesednek.
A jövő héten kezdődő munka során teljes körű felújítást végeznek, kicserélik a tetőt és a födémet, megerősítik a falak alapjait, megújulnak a nyílászárók.
Emellett az eredetihez hasonlóan építenek át olyan részeket – például betonlépcsőt –, amelyek nem illenek az épület stílusához. A népi lakóház homlokzata egy 1884-ben készült rajzon szereplő állapotot tükröz majd; a felújítás június végén fejeződik be.
Az emlékházat 2008-ban adták át Sárszentlőrincen, abban a 19. század elején épült házban, ahol Petőfi itteni gimnáziumi évei alatt, 1831-ben és 1832-ben lakott.
A későbarokk stílusú, eredetileg jegyzői lakás ma műemléki védelem alatt áll. A múzeumban fotók, kéziratmásolatok, a korhoz kötődő használati tárgyak idézik fel a költő alakját. Petőfi később, 1845-ben is járt a községben, amikor a közeli Borjádon egykori iskolatársa, Sass István vendége volt; ekkor írta A négyökrös szekér című versét.
A falu polgármestere azt is mondta, az emlékház a felújítás után megfelelő körülmények között tudja fogadni a látogatókat, és bekapcsolódik a 2022-23-as, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Petőfi-emlékév programjaiba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.