A kassai Palladis Polgári Társulás Láthatatlan energia című, népszámlálással összefüggő kisfilm-sorozatának következő részében Eschwig-Hajts Szabolcs, kassai vízipólós, edző vall életéről, munkájáról, a városhoz való kötődéséről és magyarságáról. A kétnyelvű, szlovák-magyar vallomásból olyan embert ismerünk meg, aki megérti magát a szlovákokkal is, de hogy ízig-vérig magyar, ahhoz kétség nem férhet. Ahogy elmondta, apja mindig arra figyelmeztette, hogy maradjon meg annak, akinek született, és így él és így is akar meghalni, hiszen kire másra hallgasson az ember, ha nem a szüleire?!
A vízilabda felé tulajdonképpen bátyja példája vezette, aki jól űzte a vízipólót és rögtön az elején arra hívta fel a figyelmét, hogy ez egy kemény sport, és feltétlenül fontos, hogy erősen tanuljon meg úszni. Már a kezdetekkor jó kezekbe került, sokat tanult Keresztesi Istvántól, majd Sedlák Mikuláštól, Štoffan Rudolftól és Bottlík Lászlótól. Valamennyien másban voltak jók, valamennyien másként, de mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a sport határozza meg az életét.
Az ifjúsága és a legnagyobb sikerei a Vörös Csillag Uszodához kötődnek. Felejthetetlenek számára az edzések, amikor délután 2-től 3-ig az övék volt az uszoda, ezt mindenki tudta és senki sem sértődött meg azon, ha a gyerekek az edzés hevében jól lefröcskölték őket.
De felejthetetlenek a nagy nemzetközi részvételek is, például amikor 1989-ben a bonni Európa Kupán 7. lettek, még Magyarország csapatát is legyőzték, ami nagy szó, és kijutottak Argentínába a világbajnokságra.
De emlékezetes a máltai szereplésük ugyancsak, ahová Olaszországon végigbuszozva, számos gyönyörű olasz várost bebarangolva, majd Szicíliából hajóval átkelve jutottak el. Játékosként és edzőként rengeteg európai országban, sőt a nagyvilág számos országában is megfordult, leginkább talán Rio de Janeiro nyerte el a tetszését, ahová szívesen visszamenne még egyszer a felesége társaságában. Bár rendkívül jól érezte magát a medencében játékosként is, már fiatal korától tudatosította, hogy igazából edző akar lenni.
Tervét meg is valósította, négy évvel ezelőtt azonban a kassai vízilabda klub előző vezetése negyvennégy éves munka után elbocsátotta. Akkor ez egy nagy csalódás volt számára, de ebben az esetben is beigazolódott, hogy nem minden baj jön ártalomra.
Ľubo Tóth barátjával elhatározták, hogy új klubot alapítanak és női vízilabda-csapatot szerveznek. Mindig látta, tudta, hogy a lányok szorgalmasabbak, kitartóbbak, céltudatosabbak, és nem is csalódott. Hamarosan a csapat végigverte az ország összes vízilabda-csapatát és ennek köszönhetően 23 év után a Szlovák Kupa Kassára került.
Bár úgy látja, hogy Szlovákiában kevés a megfelelő úszómedence, ahol kinevelhetnék az utánpótlást, versenyeket rendezhetnének, de azért kemény munkával lehet eredményeket elérni. Dicséretes viszont, hogy Magyarországon annyira odafigyelnek erre a sportra, hogy gomba módra szaporodnak illetve épülnek az úszómedencék. Úgy tartja, hogy a vízipóló egy közösségi játék, amelyben egymást tisztelik a játékosok és ellenfelek, és mindent megtesznek egymásért. A játékba sok minden belefér, a bunyózás, a birkózás, de kell hozzá ész, értelem és színjáték is. A sakkozáshoz hasonlította, amelyet maga is szívesen művel. Edzőként úgy ítéli meg, hogy időigényes is, és aki erre tette fel az életét, annak azt illik is végigvinni. Minden edzés előtt összeállítja a tervet, külön kidolgozza valamennyi poszt feladatait, hiszen ez a sport bonyolult is egyben, a siker sok minden függvénye, nem is gondolnánk, de még a labda milyensége, keménysége, puhasága is befolyásolhatja a játékot és a játékosokat.
Eschwig-Hajts Szabolcs a kassai sportgimnázium tanára, edzője is. Nagy előnynek tartja a sportiskolák intézményét, ahol reggel edzéssel kezdődik a nap az uszodában, majd iskolabusz szállítja az edzésről az iskolába a tanulókat. A sport, az edzés, az oktatás pedig még mindig élvezetet jelent számára, tehát addig végzi, amíg erre késztetést érez. Hozzánőtt az életéhez, akárcsak Babetta kismotorja, amelyet nem adna semmi más járműért, gyors, kevés karbantartást igényel, bárhol leparkolhatja.
És hozzánőtt szívéhez Kassa is, amelyet olyannak szeret, amilyen, régi épületeivel, meghatározó történelmi emlékhelyeivel, a régi és az új uszodájával, az emberekkel, akik nem a nyelvük szerint ítélik meg egymást. Ő a magyar nyelvet és nemzetiségét a legtermészetesebb módon vállalja, soha hátrányát, inkább előnyét érezte magyar nyelvtudásának.
Bárhol is járt a világban, sportversenyeken, találkozókon, mindig találkozott olyanokkal, akikkel anyanyelvén válthatott szót.
(BM/Felvidék.ma)
