2021. március 2., 17:14
Frissítve: 2021. már. 2. 19:26

Matovič meglepőt húzott: azt állítja, hogy Za ľudí vezetői egyetértettek a Szputnyik V megvásárlásával

A Szputnyik V orosz vakcina megvásárlásával kapcsolatos kérdésben a Za ľudí vezetői egyetértettek Marek Krajčí egészségügyi miniszterrel - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Igor Matovič. Elismerte ugyanakkor, hogy a Szputnyik-ügy valóban zavart okozott a kormánykoalíción belül, és a Za ľudí pártot is "megrázta". A miniszterelnök mondott más érdekeseket is. 

Igor Matovič
Fotó: TASR

A miniszter emlékeztetett, a Za ľudí a kormányülésen ugyan elutasította az orosz vakcina beszerzését, ám úgy nyilatkoztak, amennyiben Marek Krajčí egészségügyi miniszter úgy óhajtja, szabadon megvásárolhatja a vakcinát, hiszen megvan erre a kompetenciája. 

Hangsúlyozta,

éppen ezért senki sem vádolhatja sem Krajčít, sem őt azzal, hogy önkéntesen cselekedett volna a Szputnyik megvásárlása kapcsán. 

Ivan Korčok külügyminiszter nyilatkozatára reagálva Igor Matovič kijelentette, teljesen felesleges átpolitizálni ezt a kérdést. Mint ismert, Korčok  mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Szputnyik V vakcina beszerzése egy hibrid hadviselés eszköze.

"Szputnyik V egy orvosság, ugyanolyan vakcina, mint a többi" - jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint fel kell hagyni azzal a kérdéssel, hogy honnan származik. Ismételten arra kérte koalíciós partnereit, hogy ne csináljanak politikai kérdést ebből az ügyből.

Azt, hogy a vakcina megvásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat az orosz féllel nem hozták nyilvánosságra, azzal magyarázta, hogy attól tartottak, tömeges ellenszenv alakul ki a vakcinával szemben a társadalomban, amely visszatarthatta volna az orosz felet a megállapodás aláírásától.

Elárulta, a szerződést szombaton este írták alá.

A Za ľudí-sTomáš Valášek távozásával összefüggésben a Matovič sajátos stílusában válaszolt. Mint mondta, a képviselő hosszú ideje várt egy olyan helyzetre, amely elég "szexi" ahhoz hogy indokot szolgáljon a koalícióból való távozására.

A miniszterelnök közölte, Andrej Dankónak, a parlamenten kívüli SNS elnökének, a parlament volt elnökének semmi köze a vakcina megrendeléséhez. Danko erre azt válaszolta, az egész ország tudja, hogy a miniszterelnök munkamódszere a konfliktus és a hazugság.

„Elismerem, amiért hozzájárult a Szputnyik vakcina beszerzéséhez, és sajnálom, hogy miniszterelnökként ő nem képes elismerni a segítséget és azokat a kapcsolatokat, amelyeket négy évig építünk Oroszországgal" - mondta Danko.

Arra a kérdésre, miért nem tárgyalt a többi rendelkezésre álló oltóanyag szállításáról, Matovič azt válaszolta, hogy például az AstraZeneca vakcinájának beszerzéséről kizárólag az Európai Bizottság tárgyalhat.

Arra a felvetésre, hogy azok, akiket a Szputnyik V-vel oltottak be, nem kapnák meg az Európai Unió érvényes oltási igazolványát, a közösségi hálón azt válaszolta a kormányfő, nem fogja megengedni, hátrányosan megkülönböztessék őket az Európai Unión belül.

Hétfőn (március 1.) a miniszterelnök kétmillió orosz Szputnyik V vakcina megvásárlását jelentette be a kassai repülőtéren, akkor érkezett meg az első szállítmány. Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi minisztere kivételt adott a nem regisztrált oltóanyag használatára. A vakcinavásárlás feszültséget okozott a koalícióban. Ennek eredményeként Tomáš Valášek parlamenti képviselő, az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság elnöke bejelentette, távozik a Za ľudí pártból és a koalícióból. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.