eur:
388.1
usd:
359.95
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a tehetségügyi koordinációs fórum online ülésén a Miniszterelnökség Szalay utcai épületében 2020. november 10-én. Jövőre 3,6 milliárd forintból gazdálkodhat a nemzeti tehetségprogram.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin: elegünk van abból, amit a Néppártban művelnek

A kormányfő szerint a Fidesz elhagyja az Európai Néppárt képviselőcsoportját, ha a frakció megszavazza az alapszabály-módosításról pénteken elfogadott rendelkezéseket. Orbán Viktor pártelnök erről levelet írt a Néppárt frakcióvezetőjének. Novák Katalin, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke az InfoRádióban közölte: ha a párt kilép az Európai Néppártból, az nem jelenti szükségszerűen azt, hogy egy másik frakcióhoz csatlakozik.

A Fidesznek elege lett abból, amit a Néppártban művelnek – fogalmazott Novák Katalin az InfoRádiónak.

A politikus emlékeztetett, miközben egész Európa, köztük Magyarország is azzal küzd, hogy emberéleteket mentsen, és a legfőbb gond azt jelenti mindenki számára, hogy miként lehetne hatékonyan fellépni a járvánnyal szemben, addig

„a brüsszeli buborékban” – jobb híján – egyesek azzal vannak elfoglalva, hogy egy olyan eljárási szabályt szövegezgetnek, ami alapján a magyar kormányzó pártot fel lehessen függeszteni, vagy ki lehessen tenni.

Hogy hogyan tudnának valamit kezdeni a Fidesszel a Néppárt képviselőcsoportjában, tehát az Európai Parlamentben, ahelyett, hogy a közös problémára koncentrálnának, a koronavírus elleni védekezésre – ismételte meg. Novák Katalin szerint, még ha túl is lenne a világ a pandémián, akkor is lenne fontosabb az Európai Néppárt jövőjét illetően, mint sem az, amit most „Brüsszelben művelnek”.

Megjegyezte: Orbán Viktor levelezése Manfred Weberrel meglehetősen egyoldalú szokott lenni. Ugyanis, a magyar miniszterelnök több ízben állt már elő konstruktív javaslatokkal mind a Néppárt jövőjét illetően, mind a Néppárt és a Fidesz kapcsolatát érintően, egy lazább szövetséget kialakítva, ahogyan az korábban a britek esetében is volt, de ezek rendre válasz nélkül maradtak. „Most ismét írt egy levelet a frakcióvezetőnek, és majd meglátjuk, hogy válaszol-e?” Az InfoRádió azon kérdésére tehát, hogy most azonnal kilép-e a Fidesz, Novák Katalin válasza az volt, hogy

„most náluk pattog a labda”.

A Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke hozzátette: Orbán Viktor kompromisszumos javaslatát napirendre tűzték, bár a frakcióvezetés variált is egyet úgy a szövegen, hogy a felfüggesztés mégis lehetséges legyen a korábbi kétharmados többség helyett feles többséggel, de azért kizárni még ne lehessen egy teljes képviselőcsoportot. Magyarán: a kollektív bűnösségből "visszajöttek", de a visszaható hatályból nem, ami a brüsszeli javaslatot jellemezte - fogalmazott Novák Katalin.

A Fidesz kilépése, amennyiben megtörténik, nem szükségszerűen fog azzal járni, hogy be is fog lépni valahová

– szögezte le a politikus. Hiszen nincs olyan kötelező előírás, hogy valamelyik frakcióhoz tartozni kellene. Novák Katalin szerint a Fidesz mindvégig azon küzdött, hogy az Európai Néppártot erősítse, azt gondolva, hogy szükség van egy erős jobbközépre Európában. Bárhogy is alakul, továbbra is arra fognak törekedni, hogy a leghatékonyabban képviseljék a választóik érdekeit a különféle ügyek mentén, mert „számunkra ebben az esetben is a magyar választók vannak a középpontban” - fűzte hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×