2021. február 28., 11:07

Oltási helyzetjelentés a Lévai járásból

Az AGEL csoport által működtetett lévai kórház egészségügyi dolgozói már tízezernél is több személyt oltottak be, köztük mintegy ezerötszáz pedagógust. Az oltási folyamat gördülékenységét, amint arról az egészségügyi intézmény honlapján beszámoltak, a vakcinák hiánya gátolja.

Fotó: nemocnicalevice.agel.sk
Kollégáim a kórházban – az előzetesen regisztrált érdeklődők számára – három csoportban adják be a védőoltást; néhányan a régió különböző szociális intézményeit járják be, hogy az oltási rendnek megfelelően beoltsák az időseket. A vakcináció különösebb problémák nélkül zajlik“

– fogalmazta meg a kórház szóvivője, Martina Pavliková.

Közlése szerint a kórház alkalmazottainak 90%-a, mintegy ötszáz személy igényelte a védőoltást, s már meg is kapta a vakcina második adagját is. Néhányan a lévai egészségügyi intézményben tevékenykedő egészségügyi dolgozók közül csak azután kaphatják meg az oltást, miután visszatérnek a karanténból.

A lévai kórház 2021. január 7-étől tartozik a hivatalos oltóközpontok közé. Főleg a Pfizer vakcinával oltanak, AstraZenecát leginkább a pedagógusok kaptak.

A Lévai járásban is vegyes képet mutat a lakosok vakcinációról kialakított véleménye.

Már tavaly novemberben átestem a betegségen, így ismerve annak lefolyását, nem szívesen kapnám el újra. Nagyon várom, hogy mi, sofőrök is sorra kerüljünk az oltást illetően, mert a gyakori tesztelések nem tűnnek megoldásnak”

– árulta el kérdésünkre a tehergépkocsi-vezetőként dolgozó 38 éves András.

László, a 44 esztendős vállalkozó is úgy véli, hogy a régi életformához való visszatérés tekintetében kizárólag a vakcina jelentheti a megoldást: „Ezzel együtt egyelőre kivárok, ugyanis – látva a vírus egyre több mutációjának megjelenését – egyelőre nem tudni teljes bizonyossággal, melyik típusú vakcina lehet a megfelelő ezen variációk ellen. Egyébként sem került még rám a sor, úgyhogy addig is van lehetőségem figyelni mások tapasztalatait és a szakemberek ajánlásait.”

A nyugdíjas Juliannát elbizonytalanítja, hogy az orvosok nem tudnak konkrét válaszokat adni a kérdéseire:

Megmondom őszintén, hogy tartok az oltástól. Sok, egymásnak ellentmondó cikket olvastam erről az elmúlt időben. Nagyobb bennem a félelem, mint a bizalom, s valamiért úgy gondolom, ha pénz van a háttérben, bármire képesek az emberek…”

A 29 éves Dominika a férjével együtt a családalapításon gondolkozik, így egyelőre nem tervezi beoltatni magát. Elmondása szerint ezt az orvosa sem javasolja. „Hallottam ugyan róla, hogy hamarosan várandósokon is tesztelni fogják az oltásokat, de amíg erről nincs konkrétabb információm, addig nem kockáztatom az egészségem” – tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.