Útravaló – 2021. február 27.

Nézőpont – 2021. február 27., szombat | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

Mennyire más Krisztus gondolkodása, mint a világé, mint a világtól elrontott emberé! Mennyire kell igyekeznünk, hogy emberi természetünket meg tudjuk zabolázni és Krisztus parancsai szerint tudjuk alakítani! Bár manapság talán nem is annyira a gyűlölet, ami a legveszélyesebb az ember lelki és társas életében, inkább a közöny. Nem is érdekel már a másik, és leszoktatnak minket róla, hogy mással is foglalkozzunk, mint a saját dolgunk; könnyen megüthetjük a bokánkat, célkeresztbe kerülhetünk. Mégis vállalnunk kell Krisztusért, hogy képviseljük őt és tanítását, és a legékesebb tanúság az lesz majd, ha ebben a felfordult világban tudunk jót tenni és imádkozni mindenkiért.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria