eur:
395.06
usd:
366.08
bux:
65206.8
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: www.bvscvizilabda.hu

Kemény Kristóf győzelemmel mutatkozott be, nem is akárki ellen

A BVSC-Zugló házigazdaként 11-10-re legyőzte a címvédő Ferencvárost a férfi vízilabda OB I huszadik fordulójának pénteki mérkőzésén.

Ezen a találkozón mutatkozott be a BVSC új vezetőedzője, Kemény Kristóf, a magyar válogatott szövetségi kapitányaként háromszoros olimpiai bajnok Kemény Dénes fia.

Csapata hatékonyan védekezett, ennek köszönhetően jól tartotta magát, de a mezőnyben és a támadásban elkövetett hibák miatt az első és a második negyedben egyszer sem tudta átvenni a vezetést. A nagyszünet után a zuglóiak pontosabban, összeszedettebben játszottak, a meccs során először előnybe kerültek, és az utolsó felvonást megelőzően 9-7-re vezettek.

A Ferencváros teljesítményén ekkor meglátszott, hogy a csapat koronavírusos esetek és válogatottbeli kötelezettségek miatt a közelmúltban nem készülhetett együtt, a negyedik negyed elején viszont ennek ellenére sikerült egyenlítenie. A fordulatos meccs folytatásában Szakonyi Dániel védéseire alapozva ismét ellépett kettővel a BVSC. Az utolsó támadás során a Bajnokok Ligájában is címvédő FTC a döntetlenért támadott, ám egy újabb labdaeladás miatt nem járt sikerrel, így harmadszor kapott ki a bajnokság mostani idényében.

Eredmény, alapszakasz, 20. forduló:

BVSC-Zugló - FTC-Telekom Waterpolo 11-10 (2-2, 2-3, 5-2, 2-3)

A tabella:

1. Szolnoki Dózsa 20 19 1 - 302-151 58 pont

2. OSC 20 18 1 1 291-142 55

3. FTC-Telekom Waterpolo 20 17 - 3 306-162 51

4. BVSC-Zugló 21 13 2 6 273-191 41

5. A-Híd VasasPlaket 19 13 1 5 209-142 40

6. Budapesti Honvéd SE 19 11 1 7 207-179 34

7. TIGRA-ZF-Eger 19 9 3 7 199-196 30

8. UVSE Hunguest Hotels 19 9 2 8 178-191 29

9. PVSK Mecsek-Füszért 19 6 4 9 183-202 22

10. PannErgy-Miskolci VLC 19 6 4 9 182-211 22

11. Metalcom-Szentes 19 6 2 11 165-239 20

12. Kaposvári VK 19 6 - 13 177-258 18

13. Szeged 19 5 2 12 167-227 17

14. Debreceni VSE 19 2 1 16 146-263 7

15. KSI SE 19 1 - 18 188-288 3

16. Tatabánya 18 1 - 17 129-260 3

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×