Az „antiszemita” Magyarországon aligha fordulhatna elő olyan eset, mint ami a „toleráns” és „európai” Belgiumban történt. A The Jerusalem Post című izraeli lap tudósítása szerint egy független belga parlamenti képviselő, Laurent Louis, január 16-án, a belga parlament alsóházában a következő kijelentést tette: „A holokausztot a cionisták rendezték meg és finanszírozták.” Vajon elhangozhatna-e hasonló kijelentés a budapesti parlamentben?

Laurent Louis
És mintha ez a szörnyű bűn nem lenne elég, a belga honatya a holokauszttal kapcsolatos véleményének kifejtése közben az Európa-szerte egyre népszerűbb „fordított karlendítéssel” is szalutált. Az izraeli lap olyan képet is közölt, melyen Louis a cionisták célkeresztjében álló szíriai elnök, Basszár el-Asszad melletti tüntetésen éppen egy izraeli zászlóra tapos. És ezzel a belga képviselő bűnlajstromának még nincsen vége, ugyanis korábban több alkalommal is bírálta a zsidó állam politikáját, ugyanakkor támogatásáról biztosította a palesztin hazafias-iszlamista mozgalom, a Hamász felszabadító harcát.
Zoom
Izraeli zászlót taposó belga képviselő egy Aszad mellett kiálló tüntetésen: megfizethetetlen
A belga parlament elnöke, Andre Flahaut természetesen már el is ítélte a képviselő „gyűlöletkeltő akcióját”. Csakhogy a cionisták ennyivel nem érik be. Az újonnan alakult Antiszemitizmus Elleni Belga Szövetség képviselői közölték, hogy „figyelemmel fogják követni a honatya tevékenységét”. A szervezet elnöke világossá tette, hogy „fellépnek a veszéllyel szemben, melyet Louis megtestesít”. A francia nyelvű zsidók érdek-képviseleti szövetsége pedig feljelentést fontolgat a jobbközép Néppárt színeiben megválasztott, de később a pártból kizárt képviselővel szemben.
Mint arról beszámoltunk, január 26-án, egy nappal a holoemléknap előtt, több tízezer (a rendőrség adatai szerint hozzávetőleg 17 ezer) tüntető követelte a cionista befolyás alatt álló francia elnök lemondását. A demonstrálók legfőbb jelszava így hangzott: „Zsidók, Franciaország nem a tiétek!”. Többen a „gázkamrák” létezését is kétségbe vonták. A rendőrség több tüntetőt (egyes források szerint 250 személyt) letartóztatott.
Perge Ottó - Kuruc.info
Kapcsolódó: