Fotó: FB/Zuzana Čaputová

Harmadik országbeli egészségügyi dolgozók jönnének segíteni Szlovákiába, azonban elég sok jogi akadályba ütköznek – írja a TASR a Szlovákiai Nemzetközi Orvosszövetség (Medzinárodná asociácia lekárov na Slovensku, MALnS) sajtótájékoztatójára hivatkozva.  

Manuchechr Burchanov, a szervezet elnöke felhívta a figyelmet, hogy habár Szlovákia az EU védelmi mechanizmusának hála képes fogadni Lengyelországból és Ausztriából orvosokat, elegendő lenne egy tucat külföldi orvos jelenlétét és végzettségét elfogadni.

Elismert diplomájuk van, többen elvégezték a szükséges vizsgákat, páran még előttük állnak, emellett nagy részük Szlovákiában él – mondta Burchanov.

Alona Kurotová, a MALnS tagja szerint a lezárások idején rengeteg adminisztratív akadályba futnak bele a harmadik országból származó orvosok. A megoldás a rezidensprogram kiterjesztése lenne, hiszen ebben nem vehetnek részt azok a harmadik országból származó egészségügyi dolgozók, akiknek nincs állandó lakhelyük az országban.

Jana Bittó Cigániková, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke elmondta, hogy ezen orvosok munkaerőpiacra való belépésével nem csak az itt élő külföldieket segítené a kormány, hanem az országot is. „Tudjuk, hogy gyorsan kell cselekednünk, hiszen a harmadik országból származó orvosok segíthetnek rajtunk a világjárvány idején, de később is” – mondta Bittó Cigániková. Hozzátette, az ukrán, fehérorosz vagy orosz munkavállalók közel állnak a szlovákokhoz, és hamar képesek lesznek megtanulni a nyelvet.

(TASR/Felvidék.ma)