eur:
388.1
usd:
360.19
bux:
69016.26
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Ungár Péter LMP-s képviselő az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ungár Péter: elég a kaszinózásból járványhelyzetben!

Az LMP törvénymódosításban kezdeményezi, hogy – hasonlóan a vendéglátóipari egységekhez – a kaszinók is zárjanak be.

A párt véleménye szerint „a világ egyik abszurduma” az, hogy miközben a teljes szálloda- és vendéglátóiparnak be kellett zárnia koronavírus-járvány miatt, addig a kaszinók este 7 óráig üzemelhetnek.

Ungár Péter az InfoRádiónak emlékeztetett, miután a kaszinók esetében egy zárt térről van szó, ahol több ember is tartózkodhat, ezért a nyitvatartásuk járványügyi szempontból nem indokolható. Ennek hátterében inkább az állhat, hogy ezek Fidesz-közeli üzletemberek tulajdonában vannak – tette hozzá.

Ezért az LMP törvénymódosítást kezdeményezett, hogy a kaszinók is kerüljenek ugyanolyan elbírálás alá, mint a vendéglátóipari egységek, magyarul: ha megnyitnak az éttermek, akkor nyithassanak meg a kaszinók is, addig viszont zárva kell lenniük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Állta a sarat a Mol, de nem ez volt élete eddigi legjobb negyedéve

Állta a sarat a Mol, de nem ez volt élete eddigi legjobb negyedéve

Ma hajnalban közzétette idei első negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok messze vannak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, ráadásul az elmúlt hónapokban több tekintetben is kedvezőtlenül alakultak a fundamentumok a Mol körül: negatívan hatott a beeső gázár-környezet és az árbevétel-arányos különadó befizetése, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott a társaság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×