A VÉSZ elnöke 2014. január 22-én levelet kapott egy magát Őrseregnek nevező ismeretlen szervezettől, amely a levélben magára vállalta a Lehel úti bankrobbantást.
Zoom
Mégsem ő volt?
A konspiratív jelleggel, betűkirakással megírt levél a VÉSZ honlapján közzétett közleményekre hivatkozik. Arra is utal, hogy a VÉSZ elnökének 2014. január 10-én nyilvánosságra hozott évértékelésében kilátásba helyezi a „bankháború” újraindítását, amennyiben végleges és megnyugtató megoldás nem születik a devizahitelezésnek nevezett hatalmas csalássorozat áldozatainak ügyében. (A sajtó nevezte el „bankháborúnak” a VÉSZ és a GYŐZ Mozgalom 2009-2010 folyamán folytatott küzdelmét a kilakoltatások megakadályozásáért.)
A levél kitér a VÉSZ és a GYŐZ Mozgalom egyes bankokkal kapcsolatos konfliktusaira, továbbá a VÉSZ érdekvédelmi konfliktusaira is.
Mivel a levél konkrétan megemlíti az Őrsereg következő célpontjait, ezért, és a nyomozás érdekei miatt is, a levél szövege egyelőre nem hozható nyilvánosságra. A VÉSZ legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy mindenáron megakadályozza a bajt, de felelősen kell eljárnia, pánikot sem okozhat - olvasható a szervezet honlapjára kitett közleményben.
A Nemzeti Nyomozóiroda illetékes nyomozócsoportjának vezető munkatársai szerint a levéllel kapcsolatosan semmilyen verzió nem zárható ki, komoly vizsgálat szükséges a tisztázáshoz. Az is lehet, hogy valótlan tartalmú, az is lehet, hogy valakik, a bankrobbantáshoz kapcsolódva készülnek valamire, és az sem zárható ki, hogy maga az elkövető szervezet jelentkezett. A vizsgálat 2014 január 23-án megkezdődött - írja a szervezet elnöksége.
(Kuruc.info)