Gurbanguly Berdimuhamedow türkmén elnök külön miniszterelnök-helyettesi posztot hozott létre fia, Serdar Berdimuhamedow számára - olvasható a Nyejtralnij Turkmenyisztan című orosz nyelvű türkmenisztáni napilapban pénteken megjelentetett dekrétumban.
A 39 éves Serdar a várható hivatali utódja 63 éves apjának. Mostani feladatköre az állami rendszer modernizálása és a kormányzás javítása lesz, illetve ő fog felelni a digitális ügyekért az olajban gazdag országban.
A közép-ázsiai országot vaskézzel irányító Gurbanguly Berdimuhamedow 14 éve van hatalmon.
A dpa német hírügynökség megjegyzi: Türkmenisztánban hivatalosan nem regisztráltak koronavírus-fertőzöttet, dacára a nemzetközi bírálatoknak és annak, hogy az ország a világjárvány által keményen sújtott térségben található. Az elnököt bírálták a "másként gondolkodók" és a kormány bírálóinak üldöztetése, illetve költséges személyi kultusza miatt is. A dpa példaként említi, hogy az államfő 21 méteres, márványból készült és arannyal borított lovasszobrot emeltetett magáról, hangsúlyozva vezetői vonásait, a szobornak pedig az Arkadag (Védő) nevet adta.
Zoom
Fotó: Alexander Vershinin/AP
(MTI)