A Trapper farmer olyan volt a szocialista fogyasztástörténetben mint a magyar narancs: kicsit savanyú, de legalább a mienk.
Bár sokan hordták – olcsóbb is volt és kapható is a boltokban – de igazán menőnek a Levi’s és más külföldi márkás farmer – például Wrangler – számított a szocialista időszakban.
Ahogy Hammer Ferenc szociológus kutatásaiból tudjuk,a Trapper farmer a hazai válasz volt a Levi’s-re.
1977-ben mutatta be a Buda-Flax Lenfonó és Szövőipari Vállalat az őszi BNV-n a Trapper fantázianévre hallgató szövetet és a belőle készült nadrágokat.
Egy gyermeknadrág ára háromszáz forint volt, míg a felnőtt ötszázhatvan forintba került. Ugyanekkor egy Levis hat-kilencszáz forintot ért.
“A Május 1. Ruhagyár marcali üzemében kezdődött meg az alapanyagból a nadrágok, szoknyák és ruhák varrása.”[1]
1979-ben, a Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat divatbemutatóján:
„A fiatal korosztályt különösen érdeklő farmerruházat is helyt kapott a bemutatón.
A divatnak megfelelően nemcsak kék, hanem más színű és különböző anyagokból készült nadrágok kerülnek forgalomba.
A márkás farmereken kívül a hazai gyártású Trapper farmernek kell majd „levezetnie” az e nadrágok iránti élénk keresletet.”[2]
1979-ben a Trapperből 50 000 darab fogyott.[3]
A Trapper farmer bevezetéséhez erős reklámkampány társult, Kocsis Mihály kaszkadőr szereplésével, akit a későbbiekben csak Trapper Misiként emlegettek:
„Az utóbbi évek egyik legsikeresebb reklámfilmsorozata a Trapper farmeré, s a tv előtt, a mozikban, mindig jókedv, derültség fogadja a hol lóháton, hol libegőn, hol vízisín, hol pedig a víz alól érkező Kocsis Mihály kaszkadőrt.”[4]
A farmerből hiány volt 1977-ben és 1981-ben is, a korabeli tudósítás szerint főként alapanyaghiány miatt, írja Tóth Eszter Zsófia.
Érezhető volt az újságírói ellenszél is, mármint a farmernadrág ellenzése:
Az újságírók boltokba is elmentek, megvizsgálni a farmerhelyzetet:
1983-ban már hamisították is a terméket:
1984 júniusban pedig már csomagküldő szolgálattal is lehetett rendelni Trappert 690 Ft-ért.[7]
1985-ben a szűk fehér farmer volt az új farmerdivat:
– írja az újságíró.
Végül egy kis válogatás farmer-történetekből, amelyek a Nők Lapja Cafén jelentek meg:
Nekem az első farmernadrágom csak Trapper volt.
Erre olyan büszke voltam, mintha valami márkás lett volna.
A gimiben diszkóba mentem benne és úgy éreztem magam benne, mint a világ legtökéletesebb nője.
Egy kicsit azért sajnáltam, hogy nem márkásabb, de a sötét dizsiben úgy sem látszott… (2006.03.04.)
Az én első farmerem 1980-81. körül kaptam, Trapper volt, már az egész osztály ilyet hordott, mire nekem is vettek egyet, ha jól emlékszem 980 ,-Ft-ba került. (…)
Persze a Trapper farmerhez minimum alföldi papucs járt (klasszul tudtunk benne csoszogni), és kockás ing (ha jól emlékszem “Nomád” volt a márkája).
És már mehettünk is Edda, Hobo, stb. koncertekre!
De jó volt!
Nekem az első farmerom 8 évesen költözött hozzám, 1986-ban.
Trapper volt az is, emlékszem, olyan betonkemény volt, ha leállítottam a földre, úgymaradt…de szerettem.
Trapper farmer:-)) A kád szélén kefével súroltuk, hogy kopottnak nézzen ki, mert a vadiropogósúj az olyan tré volt:-)))))
Források:
[1] Népszava 1978. március 1. 8. o.
[2] Népszava 1979. április 26. 12. o.
[3] Népszava 1979. október 20. 4. o.
[4] uo.
[5] Népszabadság 1982. 02.21. 5. o.
[6] Népszabadság 1983. november 27. 5. o.
[7] Népszabadság 1984. június 6. 11. o.
[8] Népszabadság 1985. június 21. 4. o.
Magyar Tudat