Közel húsz év cigányok között – Hofher József jezsuita atya visszaemlékezéseiből

„Sokan vannak, akik arra esküsznek, hogy a pap maradjon a saját kaptafájánál. Én úgy láttam, hogy mindennek párhuzamosan kell haladnia. A KALOT mozgalom egyik kiváló papja, P. Bíró Ferenc még a múlt század negyvenes éveiben megfogalmazta, amit én is vallok: »Előbb adjunk kenyeret a rászorulóknak, és csak utána hívjuk az égi kenyérhez. Amennyiben az a kérdés, hogy én egy templomot vagy szociális intézményt építsek-e egy községben, én az utóbbit választanám.« Mindenesetre Csobánkán inkább a papi szolgálati szerepem került reflektorfénybe.

Már érkezésem napján a gondviselésnek köszönhetően egy cigányemberért mutattam be szentmisét, akinek ezen a napon járt le a gyászideje. Hogy miért volt ez gondviselésszerű? Aki ismeri a romákat, a cigányokat, jól tudja, hogy náluk a temetés a »fő szentség«. Felekezetre való tekintet nélkül egy ilyen gyászszertartáson, gyászmisén általában jelen van az egész közösség. Itt sem történt másként. Még mielőtt valakit is megismerhettem volna az egyházközségből, a teljes cigány kompániával találkoztam.

Ideérkezésemkor még házasságrendezéseket is tartottunk. Évtizedek óta hűségben együtt élő párok kötöttek szentségi házasságot. Az első alkalommal Bíró László püspököt hívtam meg, hogy végezze a szertartást, mert ugye, a cigányoknál, akárhogy is legyen, a püspöknél kezdődik el a pap.

Lelkipásztori munkám eredményességét a családokkal való kapcsolatom alapozta meg. A cigányság nagyon vendégszerető nép, hálásak, hogyha felkeresik őket otthonaikban. Megtiszteltetésnek veszik. Ha a pap látogat el a házba, az különösen nagy eseménynek számít. Pillanatok alatt összehívják a ház apraját-nagyját, még a szomszédokat is. Ők is odasereglenek. Nem telik el negyedóra, és már harmincan ülhetünk egy lakásban. Ezt a családi képet látva érthetővé vált az is, miként viszonyulnak a vallási kérdésekhez. A cigányközösség szívesen van együtt. Fiatalok, kicsinyek, nagyok, idős testvérek zavartalanul vannak együtt, és beszélgethetünk hitbéli kérdésekről is. A fiatalok is érdeklődők. Egy Bibliát olvasó közösséget könnyebb családi keretek között összehívni, mint korcsoportokban megszervezve. Itt a nagycsalád kötetlenül beszél magáról, míg mások előtt lelkiekben talán nehezebben nyílnak meg.

Az ünneplés is legtöbb alkalommal családi keretben történik. Szívesen ünnepelnek együtt, ezért minden eseményt kihasználnak az ünneplésre, az öröm kifejezésére. Ebből a szokásból sokat tanulhatnánk mi, többségiek is. Sokszor úgy érzem, ezekben a családokban több az öröm. Legalábbis ki merik fejezni egymás felé.”

Az írás teljes terjedelmében a Vigilia februári számában olvasható.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír