Két könyv Schmidt Egon „iskolájából”

Szerzőjük Lovranits Júlia biológus, író és mesemondó. Jellemezhetjük őt úgy is, mint aki (képletesen szólva) a Mértékadó természetismereti témájú írásainak szerzője, a közszeretetnek örvendő és pátriárkakorúként is rendkívül aktív Schmidt Egon iskolájából kikerült fiatal tudósok, természetvédők egyike. Lovranits Júlia ráadásul fergeteges humorú, krimiszerű fordulatokban is gazdag történeteket ír.

Eddigi két Bodza-könyvének főhőse egy szégyenlős, csöndes, visszahúzódó kiskamasz, Bodza, aki egy budai lakótelepen él, a nagyszülei közelében. Szerencséjére egyáltalán nem magányos, nem is lehet az, mert a nagymamája, Vica egészen rendhagyó csodanagyi. Fiókjaiban és íróasztalán hatalmas a káosz, varrni és sütni nemigen tud, ám a természet világát a madaraktól a pókokon át az öreg tölgyfákig úgy ismeri, mint a tenyerét. És nemcsak ismeri, de minden lehetséges és lehetetlennek tűnő eszközzel, furfanggal harcol is az élővilág veszélyeztetett értékeinek megmentéséért.

A Bodza-könyvek első kötetében egy gyönyörű, teljesen egészséges öreg tölgyfáért küzd, egy Bodza-Nagyinak becézett faóriásáért, amely élhetővé és szerethetővé teszi azt az egyébként sivár lakótelepi területet, ahol áll. A fára, amelynek a helyére szökőkutat terveznek, pusztulás várna, ha Vica nagyi, Bodza és a kerület többi természetszerető unokája és nagyszülője – egy számukra meghirdetett fotópályázat résztvevői – nem szállnának harcba a megmentéséért. A mentőakció „peremén” alapos és szórakoztató madártani leckében lehet részünk, találkozhatunk többek között a tengeliccel, és igazán közeli barátságot köthetünk a zöld küllővel és a cinkékkel. Sőt, Bodza nagypapájának segítségével még az erkélyre telepíthető madárodúk készítéséhez is jó ötleteket kapunk. 

Az első kötetben nem igazán természettudatos önkormányzati dolgozók a negatív (de szerencsére még időben megjavuló) szereplők, a folytatásban pedig egy igazi biokrimi kellős közepébe csöppenünk. A mi kis Bodzánk ugyanis egy Sas-hegyi kiránduláson, ahol a mindig izgő-mozgó Vica nagyit baleset éri, észreveszi, hogy egy fura alak zsebre vág egy ritka, védett állatkát, egy piros bikapókot.

A kirándulás után Bodza, Mirtill és a lengyel származású kis Elzbieta addig-addig nyomoz, míg eljut a Hamis Dzsungel Állatkereskedéshez. (A két kötet külön érdeme, hogy nagy számban szerepelnek bennük kifejező és ötletes beszélő nevek. Ez a fiatal és az érettebb korú természetbarát olvasóknak egyaránt mulatságos perceket szerezhet, és még közvetett nyelvművelő hatása is van.) Az üzletben két bűnöző, a rózsaszínre pingált hajú Liza és társa, Ördögh Zoltán garázdálkodik, akik többek között védett madarak külföldre csempészésével foglalkoznak, és frissen fogott bogarakat gyantába öntésével, hogy úgy nézzenek ki, mintha több száz éves képződmények volnának… Mindkét kötet kiválóan alkalmas arra, hogy gyerekek, szülők és nagyszülők együtt böngésszék, lehetőleg növény- és állathatározóval a kezükben.

Olyan kerületben lakom Budapesten – a Ferencvárosban –, ahol a járványos időkben sem szünetel az önkéntesek környezettudatos, elsősorban fákat-bokrokat telepítő, parkokat létesítő munkája, melyben nemegyszer három generáció is részt vesz. Kicsiny, de tiszteletre méltó és életminőség-javító vállalások ezek. Milyen jó volna, ha a résztvevők, nálunk és az ország bármely pontján, Schmidt Egon- és Bodza-könyveket kapnának elismerésül. S az is, ha ezt a két, remek illusztrációkkal teli kis kötetet olvasva, nézegetve ki-ki rádöbbenne: a természet mindnyájunké. Még azok sincsenek elzárva tőle, akik panellakásban, lakótelepen élnek, mint Bodzáék. Mert „Isten szárnyas madárkái” és a nagybetűs Természet más szereplői is megtalálják hozzánk az utat. 

Lovranits Júlia Villő: Bajban az öreg tölgy, Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2019;
Bűntény a Sas-hegyen, Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2020.
Mindkét kötetet Imelda Green illusztrálta.

Szöveg: Petrőczi Éva

Fotó: Imeldagreens.com; Könyvmolyképző Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 31-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.