Szerdán bántalmazták az V.-XIII. kerületi ügyészség vezetőjét, a Markó utcai épületbe az Országos Mentőszolgálatot is kihívták - értesült a HVG. Megkeresésükre a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea elmondta: egy büntetőeljárás alatt álló férfi "került összetűzésbe" a vezető ügyésszel. Az illetőt őrizetbe vették, és előzetes letartóztatását is elrendelték.
Rongálás miatt folyik büntetőeljárás Á. György Ádám ellen, akinek ezzel kapcsolatban "sérelmei voltak", ezért megbeszélésre érkezett szerdán az V.-XIII. kerületi ügyészség vezetőjéhez - ismertette a szóvivő.
A megbeszélés során összeszólalkoztak, és a férfi Fürcht Pál vezető ügyészre támadt, annak halántékára mérve egy ütést. A további bántalmazást az ügyész két kollegája akadályozta meg, a történtek miatt kihívták a mentőket is.
Az események után Á. György Ádám ellen hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt indult eljárás, amely egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A férfi ellen az ügyészség kérte az előzetes letartóztatás elrendelését, a szóvivő közölte: Á. György Ádám beismerte tettét, a gyanúsítással szemben panasszal nem élt.
(HVG nyomán)