Ítélettel zárult a törvényes határidőn belül szerdán az a gyorsított eljárás, aminek keretében bíróság elé állították azt a 18 és 19 éves testvérpárt, akik január 12-én vasárnap kora délután megverték az intézkedő rendőröket Sárbogárd főutcáján. A 19 éves K. (azaz Kolompár, lásd itt - a szerk.) János első rendű vádlottat egy év hat hónap, öccsét, K. Gyula Máriót egy év négy hónap börtönre ítélte első fokon a bíróság, az amúgy is vérlázítóan alacsony büntetést ráadásul mindkét cigány esetében két év próbaidőre felfüggesztették.
Az ügyész súlyosbításért, az elkövetők és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.

A rokonság elmagyarázza az ügyvédnek, mi fog vele történni, ha a kis Márió nem sétálhat haza
Letört fogak, agyrázkódás
Amint azt megírtuk, 12-én, vasárnap délután Sárbogárd belterületén a két "fiatal" egy Ladával 60 kilométeres sebességgel közlekedve átlépte a záróvonalat, s szabálytalanul balra kanyarodva egy trafik előtt megállt. Az egyik rendőr a trafikból kilépő "fiúval" szemben intézkedett. (Korábban is bemérték őket, akkor 97-tel mentek.) Miután nem volt nála személyi és jogosítvány, a 60-ért, a rendőr a záróvonal átlépéséért és az okmányok hiányáért 30 ezres helyszíni bírságot ajánlott fel. A "fiú" azt vágta a képébe, nem tud, és később se fog fizetni. Szó szót követett, "dulakodás kezdődött", amibe beavatkozott előbb az öcs, majd a többi rendőr. A csetepaté végén a két "fiú" bilincsbe verve végezte, az egyik rendőrnek viszont letört két foga, és enyhe agyrázkódást szenvedett.
Sokan már egy hete azt feltételezték, hogy ítélet születik, ám akkor, a védelem kérését elfogadva – miszerint további tanúk meghallgatására lenne szükség –, Novák Kovács László, a Sárbogárdi Járásbíróság elnöke, címzetes törvényszéki bíró elnapolta a tárgyalást. A szerdai, reggel 9-től este 6-ig tartó tárgyaláson először az intézkedő három rendőrnek tettek fel újabb kérdéseket a vádlottak védői.
Olyan is volt, hogy eltörték a rendőr karját
Az ügyvédek először az intézkedés jogszerűségét firtatták, szó volt például arról, hogy a 60 kilométeres sebesség nem gyorshajtás, csak a szabályok kisebb fokú megsértése, illetve arról, hogy az intézkedés során felajánlott 30 ezer forintos helyszíni bírság arányban áll-e az elkövetett szabálysértésekkel. Később szóba került, hogy az ügyben érintett rendőrökkel szemben más eljárás is folyik, aztán még később – az ítélet bírói indoklásában – arról is esett szó, hogy Sárbogárdon és környékén sajnos nem ritka az ehhez hasonló eset, volt például olyan is, amikor a rendőrt úgy megrúgták, hogy eltörött a karja.
A múlt heti védői kérésnek megfelelően meghallgatták a védelem újabb három "tanúját". A "vallomások" során ilyen és ehhez hasonló mondatok hangoztak el: „Borzasztó volt látni a brutális rendőri intézkedést, nekem is vannak gyermekeim...” „A rendőr elkapta a torkát, el akarta venni a telefonját...” „ A földön fekvő fiút ütötték-rúgták, lefújták gázspay-vel...” A rendőrök válasza minden esetben az volt a vallomásokra: nem így történt, nem is láttuk a tanúkat, nem voltak ott.
A szembesítés eredménytelen – diktálta a jegyzőkönyvvezetőnek minden esetben a bíró, miután kiderült, hogy a "tanúk" és a rendőrök vallomása eltérő.
"Példás életet élnek, bácsinak szólítják a rendőrt"
A hosszadalmas vádbeszéd és a még hosszadalmasabb védőbeszéd után a vádlottak szóltak az utolsó szó jogán. Elmondták, hogy sose volt dolguk a törvénnyel, a másodrendű K. Gyula Márió így fogalmazott: „Tisztelem a rendőröket, most is rendőr bácsinak szólítom őket... Elnézést kérek mindenkitől, akit akaratomon kívül bántottam vagy akinek kárt okoztam... ”
Félórás szünet után a bíró kihirdette az ítéletet. Indoklásában egyebek mellett elmondta, hogy figyelembe vette enyhítő körülményként az önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat véleményét a "fiatalokról", akik a védők által becsatolt iratok szerint is példás életet élnek...
(Duol nyomán)