eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 2. vasárnap Anita, Kármen
Az összetett- és szakaszgyőztes Valter Attila, a CCC Team versenyzője célba ér a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny ötödik, 188 kilométeres Miskolc–Gyöngyös-Kékestető szakaszán Kékestetőn 2020. szeptember 2-án.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Ismét ráhajt egy magyar a világ egyik legnívósabb versenyére

Valter Attila a tavalyi esztendőhöz hasonlóan a tervek szerint idén is rajthoz áll a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.

A 22 esztendős bringás a Kossuth Rádiónak megerősítette: amennyiben a pandémia nem szól közbe, a február 21-én rajtoló egyesült arab emírségekbeli körversenyen mutatkozik be új csapatában, a Groupama-FDJ-ben. Ezt követően a katalán és az alpesi körverseny vár rá, mielőtt május 8. és 30. között ismét rajthoz áll az olasz háromhetes viadalon. Valter kifejtette: a két World Tour-viadal után az egy kategóriával alacsonyabb, pro besorolású alpesi körversenyen erős mezőnyben készülhet a Giróra.

"Ide már a csapatkapitányunkkal, Thibaut Pinot-val érkezünk a tervek szerint, és utána a Giróra is. Sajnos napról napra változnak a dolgok, de alapvetően ez a terv" - fogalmazott Valter, aki a Girón "sokkal hegyesebb" útvonalra számít, mint amilyen a Tour de France-on lesz. "Thibaut-nak mindenképp jobban fog kedvezni a Giro, ennek fényében ő is és én is ide fogok menni. Nagyon bízom benne, hogy idén kipipálhatok még egy Girót".

A tavalyi Tour de Hongrie-győztese az elmúlt esztendőben szerepelt először a Giro d'Italián - Bodrogi László után második magyarként -,

amelyen az utolsó előtti szakaszon kilencedik lett, összetettben pedig a 27. helyen zárt.

Szót ejtett a tokiói olimpiáról is, amelynek mezőnyversenyére egy kvótával rendelkezik Magyarország, az induló a magyar szövetség előzetes elképzelései alapján Valter lesz.

"Ebbe nem szól bele a csapat, aki kijut és megvan a joga, hogy induljon, azt mindenképp támogatják. Nincs olyan, hogy van helyette egy másik verseny, és akkor oda kell menni" - szögezte le hozzáfűzve, ez megtiszteltetés a csapatnak is, amely mindenben biztosította őt a támogatásáról, így a masszőr is a Groupama-FDJ-től érkezik majd.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
Rekordszinten az orosz csapatveszteség Ukrajnában, elfoglalhattak egy új települést - Híreink az ukrajnai háborúról vasárnap

Rekordszinten az orosz csapatveszteség Ukrajnában, elfoglalhattak egy új települést - Híreink az ukrajnai háborúról vasárnap

Véleményt mondott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, szerinte ha Donald Trump nyer, akkor nagy valószínűséggel leállítja Ukrajna támogatását, ezzel viszont vesztes elnök lehet. Az ukrán védelmi minisztérium szerint az orosz csapatveszteség májusban 38 940 főt tett ki, ami a legmagasabb havi adat Oroszország teljes körű inváziójának kezdete óta. Az oroszok mindeközben azt közölték, hogy elfoglalták Umanszke falut az ukrajnai kelet-donyecki területen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. június 2. 13:45
×
×
×
×