A nyírfatapló (Piptoporus betulinus) széles, domború vagy pata alakú, fehéresszürke, később barnás gomba. Tönkje nincs vagy rövid, húsa fehéres, szívós. Egész évben terem, főleg nyírfákon gyakori. Élősködő vagy korhadéklakó, barnakorhasztó.
Gyulladáscsökkentő és antibiotikus hatását kimutatták, gátolhatja egyes tumorok sejtjeinek növekedését. Angliából van adatunk használatáról vérzéscsillapítóként és fertőtlenítőként. Az általában fogyaszthatatlannak tekintett gombát fiatalon, ínség esetén ették is, s nem csupán nálunk, de például Észak-Amerikában és Ázsiában is (a fagyott gombát Szibériában fejszével szeletelték). Az viszont magyar jellegzetességnek tekinthető, hogy dísztárgyak készítéséhez használják fel: a világon sehol nem találni a székelyföldihez hasonló népi felhasználásra adatot. A bükkfatapló mellett a nyírfatapló a hungarikumnak számító székely (korondi) népi mesterség, a toplászat nyersanyaga.
A nyírfataplót sok más, fán termő taplóhoz hasonlóan hívják egyszerűen tapló(gombá)nak, topló(gombá)nak, s persze nyírfataplónak, nyírfatoplónak is. Van azonban sajátos kinézésére utaló népi neve is: fehér toplóu (Sepsiszék).
Nálunk, magyaroknál nyírfataplóval való füstölésről nincs adat, de máshonnan igen, például Angliából. Nyírfa- és bükkfatapló is lehetett az a fagomba, melyet többek közt céltáblaként használtak észak-amerikai indiánok. A nyírfatapló különleges felhasználási módja volt Skóciában, hogy a pajzsot tömték ki vele. A korondi toplászok a nyírfataplót márciuskák készítéséhez használják.
Márciuska szavunkat a romániai magyarság alkotta, honosította meg. A románból kölcsönöztük. A mărţişor román népi neve a március hónapnak, illetve annak a piros-fehér sodort zsinórnak, amely az azonos nevű ajándéktárgyat díszíti. A fehér a telet, a piros a tavaszt jelképezi. Az eredeti mărţişor előbb marcisorként honosodott meg régiónk nyelvében.
Márciuskák a Székely Nemzeti Múzeumban
Ma mindenekelőtt az apró kis kézműves, háziipari terméket jelöli a márciuska szavunk. A Balkán-félszigeten nem csupán a románok, de a bolgárok is ajándékozzák (főleg a fiúk, férfiak a lányoknak, asszonyoknak) március elsején, a hagyományos mezőgazdasági év első napján, a tavasz egyik ünnepén. A megajándékozott mellére tűzve viseli egy-két napig. A 19. században általában a szülők ajándékozták a gyermekeknek (fiúknak és lányoknak) március elsejének reggelén, napfelkelte előtt. Eleinte kézre kötve hordták, később került a mellre s a nyakra. Úgy hitték, hogy a márciuska viselőit nem égeti meg a nyári nap, egészségesek lesznek, szépek, mint a virágok, kedvesek, gazdagok, szerencsések, a betegség s az igézés elkerüli őket.
A magyarság általában nem vette át a szokást, noha vegyesen lakott vidékeken előfordul, hogy magyar is visel (kap és ad) márciuskát, tükröződik ebben a másik tisztelete, megbecsülése. Nem lényegtelen, hogy a maguk módján a magyarok is hozzájárultak, hozzájárulnak a Baba Dochiához is kapcsolt ünnep kellékeinek előteremtéséhez. Igaz, számukra ez mindenekelőtt kereseti lehetőség.
Zsigmond Győző
