Bár gyakorlatilag már mindenben megállapodott a műsor főszerkesztőjével, Ónodi Györggyel, Stohl András lemondta a Heti hetesben való szereplést - írja a Blikk.
A színész a lap megkeresésére azt mondta: a sok színházi munkája miatt gondolta meg magát. A rossz nyelvek szerint viszont azért lépett vissza, mert nem mindenki nézte volna jó szemmel, ha egy "sokak szemét szúró politikai kabaréban" szerepel.
– Felkértek, hogy szerepeljek a Heti hetesben, de nem fér bele. Nagyon sokat dolgozom – magyarázkodott a korábban a megkeresésre azonnal igent mondó Stohl, akit megkérdeztek arról is, mi igaz a híresztelésből, miszerint a színházi elfoglaltságai mellett politikai oka is van annak, hogy megváltoztatta a döntését. Azt ugyanis nyilván már a múlt héten is tudta, hogy az elkövetkező hónapban mennyi színházi fellépése lesz.
– Hányszor mondjam el, hogy a munka miatt döntöttem így? Annyit dolgozom, hogy nem tudtunk egyeztetni – mondta kicsit erőteljesebb hangon Stohl.
Ónodi György, a Heti hetes főszerkesztője fájó szívvel vette tudomásul a színművész döntését: – Sajnálom, hogy egy tutira megbeszélt dolog nem jött össze. – Felhívtam, hogy pontosítsuk az utolsó hetet. Azt mondta, nagyon sajnálja, de annyi elfoglaltsága van, hogy nem tud jönni. Tudomásul vettem a döntését, valóban sok munkája van. A színház az ő igazi temploma, a televízió csak egy kápolna az életében. Hogy valami mögöttes dolog is van-e a háttérben, azt nem tudom, de nem is érdekel. Én mindenesetre nem tartom véglegesnek a döntését. Majd később felhívom telefonon.
(Blikk nyomán)