Hajnalba nyúló koalíciós tárgyalásokon született döntés arról, hogy az RMDSZ-nek öt erdélyi megyében lesz prefektusa, illetve a korábban kialkudott tíz helyett tizenegy megyében lesz alprefektusa is – számolt be kedden Maszol a szövetség szóvivőjének kijelentéseire hivatkozva.
Hegedűs Csilla szerint az RMDSZ-nek Arad, Szatmár, Szilágy, Kolozs és Kovászna megyében lesz kormánymegbízottja, Szeben megye kivételével az összes többi erdélyi megyében, illetve Bukarestben és Krassó-Szörény megyében egyaránt lesz alprefektusa. Hegedüs Csilla ugyanakkor leszögezte, a prefektusok és alprefektusok nevesítésére csak a tisztségek elosztásáról szóló sürgősségi rendelet Hivatalos Közlönyben való megjelenése után kerül sor.
Hétfőn egyébként a kormányfőtitkár-helyettesi, valamint az egészségügyi, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium egy-egy államtitkári posztjára jelölt tisztségviselőket az RMDSZ állandó tanácsa.
Kormányfőtitkár-helyettesnek Zahoranszki Istvánt jelölték. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem politológia és közigazgatás karának oklevelével rendelkező köztisztviselő 2004 óta dolgozik a közigazgatásban a máramarosszigeti polgármesteri hivatalban.
A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium államtitkári tisztségére jelölt Barabási Antal Szabolcs 2003-ban szerzett egyetemi oklevelet a Mezőgazdaság-tudományi és Állatorvosi Egyetemen, több cég igazgatója, szakterülete az állattenyésztés, az ezzel kapcsolatos beruházások hatékonyságának növelése, a nyereség optimalizálása, napi kapcsolatban áll a tenyésztői egyesületekkel.
Az egészségügyi minisztérium államtitkári posztjára az RMDSZ Vass Levente urológus főorvost, volt parlamenti képviselőt, a Maros Megyei Sürgősségi Kórház volt orvosigazgatóját, korábbi egészségügyi miniszteri tanácsost, a - pályakezdő értelmiség szülőföldön való boldogulását szolgálati lakásokkal támogató - Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnökét jelöli.
Az RMDSZ állandó tanácsa korábban nyolc államtitkári posztra - az oktatási, kulturális, környezetvédelmi, munkaügyi, fejlesztési, közlekedési, sport és ifjúsági, valamint az európai alapokért felelős minisztériumba - jelölt magyar szakembereket. (Maszol/MTI)