Havi 50 ezerért rajzolják a napocskát és a hópelyhet a "közmunkások". Igaz, néhány százalékuk még a napocskát sem tudja lerajzolni.
Gyöngyöspata jobbikos polgármestere, Juhász Oszkár nem hisz a naposcsibe-osztogató programban. A tantermekben melegedésért pénzt osztani azoknak, akik önhibájukból nem dolgoznak, a polgármester szerint igazságtalan. A település 28 főt foglalkoztató gazdaságát a "jogvédők" cigány kényszermunkatábornak tartják, és olyan sikeres rajvédő tevékenységet folytattak, hogy a település további 40 főnek munkát adni kívánó erdőtelepítési programját meg is hiúsították.
Jászladányban sem rózsás a helyzet, a település hatoda munkanélküli. A közmunkának és az oktatásnak nem igazán, a munka nélkül járó létpénz ötletének viszont minden cigány örül. Pedig hatalmas a munkamorál: nyolc felnőtt férfi hat óra alatt még egy kupac gazt is el tud égetni.
Legalább Pintér szerint rend van. Ennek ellenére mégis késsel az ágy mellett alszanak az emberek. Azt mondják, ha értékeiket nem is, legalább az életüket megvédik. Az értékek védelme tényleg reménytelen: a cigányok mindent visznek, ami mozdítható - néha még azt is, ami látszólag nem az. A buzgóbb rablók, ha a napocskát az égről nem is, de a keresztet a falról leszedik.
Kapcsolódó: