eur:
388.5
usd:
360.82
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett
Nyitókép: Pixabay

Az OLAF jelezte a több százmilliós csalást, eljárás indult, a vádlottak tagadnak

Az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) ajánlására indult, több százmilliós költségvetési csalás ügyében tartott előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszék – tájékoztatott a bíróság sajtóosztálya közleményben.

Az ügyészség szerint az ügy másodrendű vádlottja családjához köthető két, alumínium öntvények gépi megmunkálásával foglalkozó cég a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében gépbeszerzésekhez vissza nem térítendő támogatásokra pályázott. Öt alkalommal a szokásos piaci árat meghaladó összegért szerzett be gépeket oly módon, hogy a vissza nem térítendő támogatás igénybevételéhez az elsőrendű vádlott által vezetett cégtől megemelt vételárat tartalmazó árajánlatot kért és kapott.

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emelt vádat. A másodrendű vádlott cselekményével okozott több mint 272 millió forintos kárból végrehajtás útján mintegy 70 millió forint megtérült.

A büntetőügyben az előkészítő ülésen a vádlottak tagadták bűnösségüket, tárgyaláshoz való jogukról nem mondtak le, ezért a törvényszék áprilisban tárgyaláson bizonyítással folytatja a büntetőpert.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×