Ebben a városban 3,54 százalék a fertőzöttek aránya

koronavírus

Három nap alatt a tesztelésen résztvevők 3,54 százaléka bizonyult fertőzöttnek Jolsván (Jelšava) – tájékoztatott a közösségi hálón Milan Kolesár polgármester.

„1017 személyt teszteltünk, 36 teszt lett pozitív, ez 3,54 százalékot jelent” – részletezte Kolesár.

Hozzátette, az eredmény eléggé kedvezőtlen, és reméli, hogy minél többen leteszteltetik még magukat hétfőn. „Hétfőn 13 és 18 óra között van lehetőség a tesztelésre” – tette hozzá.

A Nagyrőcei  járásban tapasztalt magas számokról Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő is beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján, szerinte a szombati adatok alapján a legfertőzöttebb térségről van szó.

Július Buchta, Nagyrőce polgármestere rámutatott, hogy a novemberi országos tesztelés során a járásban találták a legkevesebb fertőzöttet, csupán 0,27 százalék volt az arányuk. Szerinte az emelkedés oka a vírus brit mutációja, a járásban élő marginalizált közösségek, valamint az, hogy a térségből sokan járnak külföldre dolgozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?