eur:
394.93
usd:
370.56
bux:
65090.71
2024. április 19. péntek Emma

Szijjártó Pétertől megtudtuk, hány EU-s nagykövetségről telefonáltak a kínai oltás ügyében – a nap hírei

Nemzeti érdeknek nevezte a koronavírus elleni oltás menetének felgyorsítását a külgazdasági és külügyminiszter. Magyarországon átgondolt terv szerint halad a koronavírus elleni oltás – mondta az országos tisztifőorvos. Az oltóanyaggyártókkal kötött szerződések betartatását ígérte az Európai Tanács elnöke.

Nemzeti érdeknek nevezte a koronavírus elleni oltás menetének felgyorsítását a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Kossuth rádiónak hangsúlyozta: naponta csaknem száz ember hal bele a koronavírusba Magyarországon, a tömeges oltás megkezdésével 10-15 milliárd forintnyi kártól menthető meg a magyar gazdaság. A pénteken kötött orosz megállapodásról a tárcavezető megjegyezte: egymillió ember oltásához szükséges mennyiségű vakcina érkezik három ütemben. A kínaiakkal folytatott előrehaladott tárgyalásokról elmondta: van egy megállapodástervezet, amelyet csak akkor írnak alá, ha a gyógyszerhatóság engedélyezi a kínai vakcina felhasználását is, ám ez még nem történt meg.

Magyarországon átgondolt oltási terv szerint halad a koronavírus elleni oltás, hiszen a már beoltottaknak rendelkezésre kell állnia a második dózisnak is - mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília a közmédiának nyilatkozva arról beszélt: az oltásra jelentkező egészségügyi dolgozók 80 százaléka már megkapta a védőoltást, és közülük nyolcezren már a második dózist is. Az országos tisztifőorvos nagy előrelépésnek nevezte, hogy a magyar szakembereknek is sikerült a vírus angliai mutációját itthon sejttenyészeteken szaporítani. Ez szerinte a magyar oltóanyag fejlesztésben fog nagy szerepet kapni.

Újabb 1257 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg. Az aktív fertőzöttek száma 106 ezer körülire csökkent. 3793 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 254-en vannak lélegeztetőgépen. A hazánkban beazonosított fertőzöttek száma 359 és félezer fölé nőtt, az elhunytaké megközelítette a 12 ezret. Eddig több mint 145 ezren kaptak oltást.

Az LMP azt kezdeményezi, hogy a pedagógusok minél előbb kapják meg a koronavírus elleni oltásokat. Hohn Krisztina országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az idén érettségiző diákoknak fontos lenne, hogy tanáraik ne csak az online felületeken, hanem személyesen is segíthessék őket a felkészülésben. Pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor kormányfő elmondta: jövő héten döntenek az érettségizőkről és tanáraikról, hogy őket előre lehet-e venni az oltási sorban.

Az oltóanyaggyártókkal kötött szerződések betartatását ígérte az Európai Tanács elnöke. Charles Michel egy rádióinterjúban beszélt erről, miután a Pfizer amerikai gyógyszergyár a múlt héten bejelentette: lassítja az oltóanyag-szállítást, hogy növelni tudja a gyártókapacitásokat. Pénteken az AstraZeneca tájékoztatott arról, hogy gyártási problémák következtében ugyancsak lelassul a vakcina szállítása az uniós tagállamokba. Az Európai Uniót januárban sok bírálat érte amiatt, hogy messze elmaradt a várakozásoktól a leszállított oltóanyagok mennyisége.

Ausztriában is meginoghat az oltási kampány, miután a svéd-brit AstraZeneca bejelentette: az első negyedévben nem tudja vállalni a megígért oltóanyag leszállítását. Az egészségügyi minisztérium elfogadhatatlannak nevezte a döntést. Rudolf Anschober tárcavezető ugyanakkor azt is hangsúlyozta: az idősek és az egészségügyi dolgozók beoltása nincs veszélyben. Thomas Szekeres, az orvosi kamara elnöke bírálta az Európai Unió vakcinabeszerzési gyakorlatát.

Új kezelést vezetnek be Németországban a súlyos lefolyású Covid-19-betegség megelőzésére. Több százmillió eurót fordítanak a terápiára. Jens Spahn egészségügyi miniszter egy lapinterjúban elmondta: Németország az első európai uniós tagállam, ahol elkezdik használni az új fejlesztésű szert, amely egy úgynevezett monoklonális antitest készítmény. A miniszter elmondta, hogy ugyanilyen terápiát kapott Donald Trump akkori amerikai elnök.

Szlovákiában csaknem tízezer új fertőzöttet regisztráltak az országos tesztelés szombati napján, 0,7 százalékos fertőzöttségi arányt mértek. A csaknem egy hetes tesztelés eredménye még nem végleges. Igor Matovic miniszterelnök elmondta: az általános országos tesztelés szombati napján mintegy 1,3 millióan vettek részt. Egy héttel később újabb tesztelést tartanak, de már csak ott, ahol a mostani tesztelés végeredményei szerint a legtöbb fertőzöttet találták.

Lefoglalták Lengyelországban március végéig az összes oltási időpontot; több mint hárommillió ember kaphatja meg addig a koronavírus elleni oltást, azonban a vakcinahiány miatt egyelőre nem regisztrálhatnak ennél több jelentkezőt. A lengyel kormányfői hivatal vezetője szerint hétfőn megkezdődik a hetven év felettiek oltása. A vakcinagyártók szerint a szállítmányokat március végéig pótolják.

Nagy-Britanniában megállt a koronavírus-fertőzések számának emelkedése, de még nincs itt az ideje a korlátozások feloldásának - közölte az egészségügyi miniszter. Matt Hancock a BBC televízióban elmondta azt is, hogy a nyolcvan éven felüli korosztály tagjainak és az idősotthonok lakóinak háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltást.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×