Nt. Buza Zsolt a rózsnyói szolgálat idején (Fotó: Beke Beáta, Felvidék.ma, archív)

A Világosság református egyházi műsor január 24-ei, a Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsorának fő témái: királyválasztás Izráelben, a kétnyelvű pozsonyi gyülekezet, négy gyülekezetben szolgálni segítőtárssal.

Sámuel próféta Micpába hívja össze a népet, hogy királyt válasszanak maguknak sorsvetéssel. A törzsenként és nemzetségenként felállított nép közül először Benjámin törzsére esett a választás,  majd a Matri nemzetségre, végül Kis fiára, Saulra, aki egy fejjel kimagaslott az egész nép közül. Sámuel pedig azt mondta a népnek: Látjátok, kit választott ki az Úr? Hiszen nincs hozzá hasonló az egész nép között. De voltak, akik megkérdőjelezték a választását. A történet üzenetét Blanár Gabriella kisgéresi beosztott lelkész tolmácsolja.

Buza Zsoltot lelkész feleségével, Buza Bodnár Arankával együtt 2019 decemberében iktatták be a pozsonyi egyházközség élére. Kilenc éven át tartó rozsnyói szolgálat után mondtak igent a pozsonyi gyülekezet megkeresésére. Az eltelt másfél év tapasztalatairól beszélgetünk, illetve arról is, hogy miért váltottak szolgálati helyet, de kitérünk a gyülekezet kétnyelvűségére is.

Szőlőskéhez három leányegyházközség tartozik: Bodrogszerdahely, Borsi és Újhely. Ezt a négy gyülekezetet szolgálja be két és fél éve a Hozák lelkész házaspár. A lassan kisvárosi jelleget öltő Bodrogszerdahelyen több református él, mint Szőlőskén, ám van olyan gyülekezet, amely elindult a nyelvváltás irányába. De a vidékre jellemző elköltözés is jelentősen befolyásolja a gyülekezeti munkát. Hozák Viktor lelkipásztor azonban vallja, hogy mindezek ellenére reménységgel tekintenek a jövőbe, mert mind a négy gyülekezet egymás terhét hordozza. Vele beszélgetünk.

Műsorvezető-szerkesztő: Iski Ibolya. A Világosság református egyházi műsor másnap, hétfőn a 11 órai hírek után ismét meghallgatható.