Tesztelés: 65 lengyel egészségügyi dolgozó érkezett Szlovákiába

k

Pénteken 65 lengyel egészségügyi dolgozó érkezett Szlovákiába, hogy segítsék az országos koronavírus-tesztelés lebonyolítását. A pozsonyi repülőtéren Igor Matovič kormányfő és Roman Mikulec belügyminiszter (mindketten OĽANO) fogadták őket. A miniszterelnök elmondása szerint összesen 211 lengyel szakember fog segítséget nyújtani a tesztelés alatt.

Matovič a lengyel segítséget "testvéri lépésnek" nevezte, és hangsúlyozta, hogy a szolidaritás fontos szerepet játszott a történelemben. "Úgy vélem, ez a Lengyelország és SZK közötti szolidaritás jele, nagyra értékelem ezt a gesztust" – jegyezte meg. A lengyel szakemberek Kiszuca, Árva térségében és Ólubló környékén fognak segíteni.

"A lengyel egészségügyi személyzet a szolidaritás nevében jött Szlovákiába. Ez is bizonyítja, hogy nagyon jó, baráti a két ország kapcsolata" – fűzte hozzá Krzysztof Strzalka, a Lengyel Köztársaság szlovákiai nagykövete.

Január 18. és 26. között országos szűrésre kerül sor, amelynek célja, hogy felmérjék a szlovákiai járványhelyzetet. Az eredmények fényében az országot két részre fogják osztani: 37 rosszabb és 36 jobb helyzetben lévő járásra. Az előbbiekben a tömeges tesztelést megismétlik.

A kormány arról is határozott, hogy február 7-ig meghosszabbítják a kijárási tilalmat. Január 27. után csak negatív antigén vagy PCR teszt birtokában lehet majd munkába, illetve a természetbe menni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?