Az amerikai republikánus szenátorok február közepéig nem akarják megindítani a Donald Trump előző elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) kapcsolatos meghallgatásokat - közölte Mitch McConnell, a szenátus (felsőház) republikánus párti kisebbségének vezetője.
McConnell szerint ugyanis minden pártnak lenne elég ideje felkészülni az eljárásra, ha legalább addig nem indítanák meg az impeachmentet. A szenátus republikánus párti kisebbségének vezetője szerint ugyanezt javasolta Chuck Schumernek, a szenátus demokrata többségi vezetőjének is.
Az ütemtervet a demokrata szenátoroknak jóvá kell hagyniuk. A demokraták egy életre el akarják tiltani Trumpot mindenféle tisztségviseléstől. Őt tartják ugyanis felelősnek azért, mert hívei január 6-án megostromolták törvényhozás épületét, a Capitoliumot. Az ostrom során öt ember, köztük egy rendőr vesztette életét.
A képviselőház (alsóház) alkotmányos felelősségre vonási eljárást kezdeményezett Trump ellen, akit azzal vádolnak, hogy felkelésre buzdított a kongresszus ellen, miután a Capitolium elleni ostrom előtt egy tüntetésen gyújtó hatású beszédet mondott. A Trump elleni impeachment ügye a képviselőház után a szenátushoz kerül.
A dpa német hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi: a szenátusnak előbb jóvá kell hagynia tagjait és egyéb kulcsfontosságú kinevezéseket, mert ha elsősorban az impeachmenttel foglalkozna, az lassítaná az új elnök, Joe Biden kormányzata munkába állását és programjának megindítását.
(MTI)