Február 1-jével nyitnak, szeretettel várják a rendőröket és a NAV-osokat is. Ráadásul maszkot sem kell viselni, de az asztalok között másfél méteres távolság lesz.
Zoom
Borda Balázs üzemeltető a Nyugat.hu-nak nyilatkozva elmondta, nem lázad, nem biztat másokat sem erre, csak dolgozni szeretne és fizetni a két alkalmazottját. Jelenleg elviteles rendszerben működnek, de nagyon csekély a bevétel. Tudja, hogy jogot sért a nyitással, de ezért a felelősséget válalja. Kiemelte ugyanakkor, hogy a MÁV a korrekt volt, és csökkentette a bérleti díjat.
Borda Balázs – aki 22 éve óta vállalkozó - nem érti azt, hogy miért probléma az, ha egy vendéglátóhelyen 15 ember tartózkodik, mikor a sípályán, külföldi hipermarketekben és bevásárlóközpontokban tömegek vannak.
„Nem mondom azt, hogy nem létezik a vírus, csak azt, hogy az okozott veszély nincs arányban a megszorítások okozta gazdasági károkkal, amelyek főleg a hazai kis- és középvállalkozásokat sújtják” – foglalta össze a véleményét a vendéglős.
Az Alfahírnek azt is elmondta, hogy ha megbírságolják, nem fogja kifizetni, mert ezzel azt mutatná, hogy egyetért azzal, ami az országban folyik. A jobbikos propagandalapnak nyilatkozva a keserűségének is hangot adott:
Biztosan kijönnek majd hozzám ellenőrizni, és ez a fő problémám az országgal: ha valaki véleményt nyilvánít és kiáll az igaza mellett, akkor azt büntetéssel honorálják, holott mi csak dolgozni szeretnénk. Szabályt fogunk sérteni, de nincs más út, máskülönben éhen halunk. Ha a kormány nem látja, hogy ezen változtatni kellene, akkor kénytelenek vagyunk ezt meglépni.
Friss:
Kapcsolódó: