2014. január 13-án tett bejelentést a Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrsén az ásotthalmi önkormányzat arról, hogy ismeretlenek megrongálták a település központjában lévő buszmegálló padjait, valamint összerugdosták a fehérre festett falakat.
A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a rendőrőrs nyomozói másnap előállítottak egy 15 és egy 17 éves ásotthalmi "fiút", akik beismerték a bűncselekmény elkövetését. Azt mondták a rendőröknek, hogy 2014. január 12-én hajnali fél 2 körül távoztak egy helyi kocsmából, majd a buszmegállóban ittak tovább, mígnem egyikük alatt "eltört a pad". Ezután estek neki a léceknek, amiket szétrúgtak, letörtek, majd kardoztak velük.
A két "fiatal" ellen garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
(Police.hu nyomán)
Frissítés: Toroczkai Fb-bejegyzése:
Egy nap alatt sikerült elfogni azokat a fiatalokat, akik csak úgy, szórakozásból szétverték a buszállomásunkat. Ezúton is üzenem, hogy bizonyos öncélú, pusztító személyek és hordák mostantól jobb, ha elkerülik Ásotthalmot. Itt nem lesz zavartalan aranyéletük, az biztos.