2021. január 19., 20:01

Ficóék rendkívüli parlamenti ülést hívnának össze

Az ellenzéki Smer-SD rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi, az egyetlen napirendi pont az előrehozott választásokkal kapcsolatos népszavazás kiírása lenne. Ezt Robert Fico, a párt elnöke jelentette be keddi sajtótájékoztatóján. Szerinte a szükséges 30 aláírás összegyűjtése nem jelent problémát. Hozzátette: a rendes ülésen a Smer-SD képviselői támogatni fogják a parlament hivatali idejének rövidítéséről szóló, Peter Pellegrini által beterjesztett alkotmányos törvénytervezetet.

Fotó: TASR

Fico kijelentette: ha a népszavazás kiírásáról szóló határozatot a jelenlévő képviselők abszolút többsége elfogadja, az Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek ki kell hirdetnie. Hangsúlyozta, hogy ellenzékként minden erejükkel azon lesznek, hogy párbeszédet kezdeményezzenek az országban zajló eseményekről. Szerinte szélhámosok vezetik az országot, nem szakemberek, hanem amatőrök. Kijelentette: megtesznek mindent, hogy Igor Matovič (OĽANO) kormánya megbukjon. „Nem bírom nézni, ahogyan felforgatják az államiságot" - mondta.

Fico kritizálta Pellegrinit is, aki levélben fordult az ellenzéki pártokhoz, és javaslatot tett egy közös petíciós bizottság létrehozására az előrehozott választásokról szóló népszavazáshoz.

Emlékeztetett arra, hogy a Smer-SD a népszavazással kapcsolatos egyeztetések kezdete óta a politikamentesség és a pártatlanság fontosságát hangsúlyozta. Pellegrini lépését politikai amatőrizmusnak és fiaskónak nevezte. Rámutatott, hogy több párt is elutasította a kezdeményezését. Szerinte a javaslat politikai türelmetlenségből született, és a vita folytatását javasolta.

Az ország jelenlegi helyzetével kapcsolatban emlékeztetett a világjárvány második hullámával kapcsolatos, nemrég jóváhagyott módosító csomagra is. Azt mondta, a módosítások elfogadásakor a képviselők azt sem tudták, miről szavaznak. Kritizálta például a közbeszerzési törvény módosítását, és kifogásolta azt is, hogy diákok, harmadikos és a negyedikes egészségügyi középiskolások is tesztelhetnének. Ismét szóvá tette, hogy az antigénteszteket egy nagyszombati cégtől vásárolták, mert szerinte a cég Matovičhoz és Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszterhez köthető. Fico kitart amellett, hogy ez megtervezett és tudatos volt.

A Smer-SD már tavaly december elején kezdeményezett hasonló találkozót.

Akkor arról akart referendumot kezdeményezni, hogy a lakosság támogatja-e, hogy a képviselők alkotmányos törvényt fogadjanak el, amely lerövidíti a nyolcadik parlamenti ciklust úgy, hogy 2021. június 30-ig megtartsák a következő választást. Ezt azzal indokolta a párt, hogy káosz van a járványkezelésben, és szerintük az elrendelt intézkedések sértik az emberi jogokat. Kritizálták az első országos tesztelést is

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.