Útravaló – 2021. január 16.

Nézőpont – 2021. január 16., szombat | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Érdekes az ember! Elmegy egy lakomára, ahova meghívnak boldog-boldogtalant, és nem azt a kérdést teszi föl, hogy mit keresek én itt, ezek között, hanem kifogásolja, hogy ez meg az miért van ott. Miközben olyan ember meghívásának tesz eleget, akinek élete fordulóponthoz érkezett. Persze mondhatjuk azt, nem biztos, hogy a kifogást tevők tudták, hogy milyen alkalomból rendezett fogadáson vannak – ha így lenne, akkor pedig még inkább kifogásolható a magatartásuk. Ha nem ismerték olyan közelről a meghívó házigazdát, hogy tudták volna róla, ami előzőleg közte és Jézus között történt – és mégis elfogadták a meghívását, akkor most magukat húzzák meg, ne a szájukat húzgálják.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria