Az elsődleges vizsgálatok szerint robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utca egyik pénzintézeténél – közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfő délelőtt. A XIII. kerületben lévő bankfiók utcafronti bejárati oldalának egy része hajnali 4 óra 18 perc körüli időben kirobbant. A pénzintézet hátsó részében, és az ott parkoló autókban is károkat okozott a detonáció. Személyi sérülés nem történt.
A Lehel utcai bankfiókok előtt történt hajnali robbantásban a CIB Bank fiókjában jelentős anyagi kár keletkezett – mondta el Szinai Ádám, a bank kommunikációs vezetője az MTI-nek hétfőn.
Az elsődleges adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult – írta a rendőrség.
Jelenleg a helyszíni szemle, a tanúkutatás, az adatgyűjtés, valamint a biztonsági kamerák felvételeinek elemzése zajlik – áll a rendőrségi közleményben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, illetve közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen elkövető ellen.
A Hír TV szerint a bankfiók előtt, egy borítékban lehetett a robbanószer. Ezt az értesülést Kovács Viktória, az ORFK szóvivője megerősíteni nem tudta. Elmondása szerint a rendőrség vizsgálja a robbanás körülményeit. „Aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszt” – tette hozzá a Hír TV-nek telefonon. A helyszínelés délig is eltarthat.
Az Index azt írja, hogy a CIB Bank fiókja robbant fel, a négysávos út és a villamossínek túloldalán is törmelék borítja az utat, a járdát. A Velvet értesülései szerint a biztonsági kamerák rögzítették, ahogy egy férfi egy csomagot helyez el az épület előtt, majd sietve elhagyja a helyszínt. Egy közelben dolgozó pék a rendőrök beszélgetéséből azt hallotta, hogy a robbanás előtt egy férfi jelent meg a bankfiókoknál, és az árkádok alatt fekvő hajléktalanokat felszólította, hogy menjenek onnan – írta az Origo. Ezt az információt nem erősítette meg a rendőrség.
Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbanást megelőzően – értesült az MTI helyszínen lévő tudósítója, aki azt látta, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok és feltehetően a bank bejárati ajtaját repítette az út túloldalára a detonáció. Kovács Viktória ORFK-szóvivő a Hír TV-nek elmondta, egy enduro típusú motort illetve az azzal a helyszínről elhajtó férfit keresi a rendőrség.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint mintegy tíz négyzetméter területen kirobbant a bank épületének oldalfala a Lehel utcában, ahol két, egyenként nyolcemeletes épület közötti átjáró részben több bankfiók is található. A tűzoltók az egyik nyolcemeletes épületből kikísérték a lakókat, akiket a helyszín átvizsgálása után visszaengedték otthonukba. A bank előtti területen mintegy 100 rendőr helyszínel.
A közlemény szerint a lakóépületekben a közműszolgáltatások működnek, lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A tűzoltók a robbanás mértéke miatt tűzszerészt és statikust is hívtak a helyszínre, ahol gázkoncentrációt nem mértek, tűzre, füstre utaló jelet nem találtak – írta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Lehel utca egy szakaszának hétfő hajnali lezárása a 14-es villamos és a 105-ös autóbusz közlekedését érinti – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere. A rendőrség tájékoztatása szerint a Béke tér és a Róbert Károly körút között teljes szélességében lezárták az utat, ami a villamosközlekedést is érinti.
A BKK fődiszpécserének tájékoztatása szerint a 14-es villamos Káposztásmegyer és a Frangepán utca között közlekedik, onnan a Lehel térig villamospótló autóbuszok közlekednek terelt útvonalon. Ugyancsak terelt útvonalon közlekedik a 105-ös autóbusz az érintett szakaszon.