Krajčí a Szlovák Orvosi Kamara képviselőivel találkozott

Marek Krajčí

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszter, valamint a tárca két államtitkára, Jana Ježíková és Peter Stachura szerdán (január 13.) a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) képviselőivel találkozott. A tárgyalás témái a világjárvány által generált aktuális problémák és megoldások, valamint a tárca válság utáni víziója voltak. Erről Zuzana Eliášová, a minisztérim szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget csütörtökön.

A találkozón szó esett az egészségügy finanszírozásáról, a kórházak aktuális helyzetéről és az orvosok munkafeltételeiről is. „Az orvosok munkáját nagyra becsülöm, főleg ezekben a nehéz időkben. Én magam is orvos vagyok, és a csapatommal együtt mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a szlovák egészségügy helyzete fokozatosan javuljon” – mondta Krajčí.

Hozzátette: mindnyájan tudatosítják, milyen súlyos Szlovákiában a járványhelyzet. Értékelte a konstruktív párbeszédet, Marián Kollárral, az SLK elnökével pedig megállapodott, hogy folytatják az együttműködést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?