Brit katonai elitiskolában végzett ösztöndíjasként Orbán Gáspár

Brit katonai elitiskolában végzett ösztöndíjasként Orbán Gáspár

Orbán Gáspár két másik magyarral 2019-ben, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként végzett a Sandhurst Royal Military Academyn - írja a Telex. A brit katonai elitiskolában kadétonként 34 millió forintba is kerülhet a kilenc hónapos kurzus. A lap szerint nagyjából két hónappal azután, hogy Orbán Viktor fia letette az esküt és hivatásos katonává vált, már megkezdhette tanulmányait a brit iskolában.

Az adatok szerint Orbán Gáspár december 11-én végzett, ezt onnan tudják, hogy rendszeresen megjelenik az erre vonatkozó névsor a Daily Telegraph napilapban, amelynek január 1-i számában Orbán Gáspár neve is szerepelt.

Korábban a Népszava írt arról, hogy 2020 májusában három magyar állampolgár fejezte be a kurzust az intézményben, ezt a nagykövetségen keresztül a brit védelmi minisztérium is megerősítette. A lapnak a HM elárulta, hogy a „képzésre a magyar katonák közül bárki jelentkezhetett, akinek ilyen törekvései voltak, és alkalmasnak tartotta magát, hogy a képzésen részt vegyen. A jelentkezők közül az állományilletékes parancsnok az elvégzett szakmai munka, kiképzési eredmény, és a tiszti attitűd összesített értékelései alapján választotta ki a résztvevőket.” 

A képzés feltétele egy olyan tanulmányi szerződés is, amelyben a résztvevők vállalják: még legalább öt évig szolgálatban maradnak. A HM szerint a kurzus összege attól függ, hogy a hallgató milyen rendfokozatú, és a tanulmány során pontosan milyen kiképzésben vesz részt.

A koronavírus miatt az intézmény hallgatóinak meg kellett szakítaniuk a tanulmányaikat, ezért a három magyar is hazautazott, a Telex szerint ez magyarázhatja, hogy Orbán csak decemberben végzett, pedig a kurzus kezdete alapján már hónapokkal korábban kellett volna.

A Sandhurst a világ egyik legjobb katonai akadémiája, itt tanult többek között Vilmos és Harry hercegek, a néhai Husszein jordán király, és az ország jelenlegi uralkodója, II. Andullah is. Az intézmény nagy múltra tekint vissza, hallgatója volt Winston Churchill is.

A lap kereste Orbán Gáspárt, a Honvédelmi Minisztériumot, a Miniszterelnökséget és a brit katonai akadémiát is, de eddig nem kaptak válaszokat.