Fullajtár Andrea: "A mai nappal felmondok az SZFE-n"

Fullajtár Andrea: "A mai nappal felmondok az SZFE-n"

A Katona József Színház színművészének, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) osztályvezető tanára, Fullajtár Andrea is felmondott a politikai támadásoknak kitett SZFE-nél. 

A Színház Online tegnap este tette közzé Fullajtár üzenetét.

"Csak az osztályért maradtam. Megpróbáltam minden törvényes eszközzel tiltakozni egy törvénytelen folyamattal szemben.

Továbbra is ehhez tartom magam.

A jelenlegi vezetés már csak zárt ajtók mögött kommunikál, és abból is világosan látszik, mire készülnek.

Az osztályom féléve megkérdőjelezhetetlen. Mindent dokumentáltam.

Akár holnap viszem a papírokat bíróság elé!

De ebben a rendszerben tovább nem tudok osztályfőnökként részt venni.

A mai nappal felmondok az SZFE-n!"

Egyébként néhány napja számoltunk be arról, hogy az SZFE oktatási helyszíneit szétszórják. A Vas utcai épület helyett a Duna Televízió régi székházába kerülhetnek át a diákok, az ingatlan felújítását egy ideje már végzik.